Fontos

Zelenszkij szerint Putyin a NATO megtámadását tervezi

Ritkán látott képekkel köszöntjük 102. születésnapján Keleti Ágnest, a legidősebb magyar olimpiai bajnokot

| Szerző: hirado.hu
Ma ünnepli 102. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai és egyszeres világbajnok tornász, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka és érmese. A hirado.hu a Nemzeti Fotótár archívumának segítségével idézi fel a tornászlegenda életének pillanatait.

 

Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten, családja a nevét később Keletire változtatta. 1937-től a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban, 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben sportolt, 1939-ben lett a tornaválogatott tagja, első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte. Származása miatt eltiltották a versenyzéstől.

Keleti Ágnes életében fontos szerepet játszott a zene, a tornásznő ugyanis tehetséges csellista volt (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A második világháború borzalmait és a német megszállás utáni időszakot Juhász Piroska néven, hamis papírokkal Szalkszentmártonban vészelte át. Annak ellenére, hogy korábban évekig nem edzhetett, 1948-ban kijutott a londoni olimpiára, ott végül mégsem szerepelhetett, ugyanis az utolsó edzések egyikén bokaszalag-szakadást szenvedett.

Keleti Ágnes 1952-ben a magyar olimpiai keret tagjaként a tatai edzőtáborban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Négy évvel később, 31 évesen az 1952-es helsinki olimpián azonban már a talaj bajnoka volt, ezenkívül egy ezüst- és két bronzérmet szerzett.

A talajtorna eredményhirdetése az 1952-es helsinki olimpián: Keleti Ágnes olimpiai bajnok, a második a szovjet Gorohovszkája, a harmadik helyen pedig Korondi Margit végzett (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Két évvel később Rómában felemás korláton világbajnokságot nyert, 1956-ban a melbourne-i olimpián pedig karrierje csúcsára ért: három szeren és csapatban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, négy aranyéremmel a nyakában. A játékok legeredményesebb versenyzője és egyben a legidősebb tornásznő lett, aki olimpián diadalmaskodni tudott.

Az 1952-es helsinki olimpián talajgyakorlatával nem talált legyőzőre (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Egy évvel később Izraelben telepedett le, ahol gyakorlatilag megteremtette a nemzeti tornasportot, főiskolai tanárként és edzőként tevékenykedett tovább. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, 1959-től 1960-ig pedig az olasz tornászválogatott eredményeiért felelt.

Szabad ülőtartás a felemás korláton – 1956-ban a melbourne-i olimpián már ebben a számban sem akadt kihívója (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, Magyarország legtöbb olimpiai éremét magáénak tudó Keleti Ágnes, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője, a világ legidősebb olimpiai bajnoka.

Keleti Ágnes a Világraszóló bajnokaink – 177 mesés győzelem című interaktív olimpiatörténeti kiállítás megnyitóján a Millenáris Parkban 2021. július 20-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2021. június 15-én a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott 2020-as tokiói olimpia egyik kampányvideóját Keleti Ágnes főszereplésével készítette. Az Amit Ágnes látott című videó feleleveníti a tornásznő karrierjének képkockáit, végigköveti az élete alatt rendezett olimpiák legnagyobb pillanatait, és bemutatja a következő olimpikongeneráció legfiatalabb képviselőjét is.

Keleti Ágnes születésnapja alkalmából tűzte ma este 20.45 órás kezdéssel műsorára a Duna a decemberben a mozivásznon is bemutatott az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című portré-dokumentumfilmet.

A filmről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt képen Keleti Ágnes 1952. február 9-én. (Fotó: MTI/Szécsényi József)

Ajánljuk még