Fontos

Rákot diagnosztizáltak III. Károly királynál

La Liga: Mégis eltiltják három meccsre Lewandowskit

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette Robert Lewandowskinak, az FC Barcelona lengyel labdarúgójának hárommeccses eltiltását.

A november 8-án – az Osasuna elleni összecsapáson – kiállított támadó ennek értelmében kihagyni kényszerül az Atlético Madriddal szembeni vasárnapi rangadót, majd azt követően a Getafe és a Girona ellen sem számíthat rá Xavi Hernández vezetőedző.

Lewandowski két sárga lapot gyűjtött be Pamplonában, majd amikor piros lapját követően lement a pályáról, mutatóujját az orrához emelte, szippantó mozdulatot tett és a bíróra mutatott, arra utalva, hogy Gil Manzano kábítószeres befolyás alatt áll. Ezt később a pályát elhagyva megismételte. A találkozó jegyzőkönyvében a játékvezető utóbb „a bírói döntés megkérdőjelezésének” nevezte a gesztust. Lewandowski egymeccses eltiltást a kiállításért kapott, a további büntetést pedig a tiszteletlen viselkedéséért szabták ki rá.

Később a szövetség illetékes testülete elutasította a katalán klub fellebbezését, egy madridi választott bíróság azonban ideiglenes jogvédelem keretében felfüggesztette a játékos eltiltását. Lewandowski így pályára léphetett múlt szombaton az Espanyol ellen 1-1-re végződött városi derbin.

A 34 éves támadó nem volt a katalán keret tagja szerdán, amikor társai a spanyol Király Kupa harmadik fordulójában hosszabbításos mérkőzésen 4-3-ra legyőzték a harmadosztályú Intercityt, és bejutottak a nyolcaddöntőbe.

Ajánljuk még