Fontos

Orbán Viktor: Elkezdődött a háromnapos kormányülés Sopronbánfalván

Virth Balázs szerint Milák Kristóf 100 pillangón is képes lehet a világcsúcsra

Virth Balázs úszóedző szerint Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó nemcsak 200, hanem 100 méter pillangón is képes lehet megdönteni a világcsúcsot.

„Nem önmagában a győzelem volt a cél, és már az elején mondtam: nagyon fontosnak tartom, hogy javítson az időeredményén, és ne csak úgymond az eredményre ráülve simán nyerjen” – mondta az M1-nek pénteken adott évértékelő interjújában tanítványa budapesti világbajnoki diadaláról a 44 éves szakember, aki a motiváció szempontjából szerencsésnek tartja, hogy Miláknak nem sikerült 1:50 perc alá szorítania az idejét, mert így a jövő évben is lesz miért hajtania.

A mesteredző a tokiói ötkarikás játékok után vette át Milák Kristóf felkészülésének irányítását, és

abban bízott, hogy 100 méteren egy újabb világcsúcsot ér majd el.

„A középdöntős úszása után abszolút azt gondoltam, hogy képes rá, de a döntőben az első három tempó után már láttam, nem lesz meg, mert fáradt volt. Ott már benne volt a váltó, a 200 pillangó, és egy kicsit elfáradt” – zárta a vb értékelését Virth, majd hozzátette, továbbra is bízik a 100 méteres pillangós rekordban.

Az újpesti tréner szerint a következő szezonban a főbb versenyszámai mellett a gyorsváltóban is nagy szerepe lesz a fiatal tehetségnek, emellett pedig 100 méter gyorson is komoly lehetőségeket lát.

„Nyilván a két pillangót helyezzük előtérbe, emellé a 4-szer 200 méteres gyorsváltót is nagyon erősnek tartom. Sós Csaba szövetségi kapitány is nagyon bízik ebben a csapatban, éppen ezért ezt teszem a harmadik helyre. Az egyéni számokat tekintve pedig talán a 100 gyorsot tartom a legideálisabbnak” – mondta Virth, majd hozzátette, hogy erről közösen fognak dönteni tanítványával.

Virth Balázs azonban nem elégedett meg a sztársportoló idei teljesítményével, és a legfőbb erőpróbának a 2024-es, párizsi ötkarikás játékokat tartja:

„Ha olyan jól sikerül, mint az előző olimpia, akkor tudom azt mondani, hogy megtettem, amit tudtam. Ha egy ilyen sportolót azon a szinten tudtam tartani, sőt talán még tovább is tudtam fejleszteni, akkor méltó leszek arra, amit átvettem” – fogalmazott.

Virth további tanítványai közül Márton Richárd a római Európa-bajnokságon 200 méter pillangón ezüstérmet szerzett edzőtársa mögött, míg a korábban világ- és Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárkának sérülések és betegségek hátráltatták a felkészülését.

Utóbbival kapcsolatban a nyári pihenőt követően bizakodóan nyilatkozott az Újpest edzője: „szeptemberben azt láttam a szemében, hogy visszakaptam az egy évvel ezelőtti Bogit”.

Ajánljuk még