Időjárás

Megszűnik az éjszakai fagy, jön a köd – térképen mutatjuk a jövő heti időjárást

Alex Sandro valószínűleg nem játszhat a horvátok elleni negyeddöntőben a foci vb-n

Nagy valószínűséggel nem léphet pályára a horvátok ellen pénteken sorra kerülő negyeddöntős mérkőzésen Alex Sandro, a katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő brazil válogatott balhátvédje.

A Juventus csípősérüléssel bajlódó játékosa a tervek szerint részt vesz ugyan a Selecao pénteki összecsapását megelőző edzésen, de Tite, a brazilok szövetségi kapitánya szerint kicsi az esély a játékára.

A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, hogy nem léphet pályára” — jelentette ki a szakember csütörtökön, hozzátéve: a délutáni tréning után már többet tudnak majd Alex Sandro állapotáról.

A 31 éves védő a csoportkörben sérült meg, és ki kellett hagynia a Koreai Köztársaság ellen 4-1-re megnyert nyolcaddöntős találkozót. Azon a meccsen az eredetileg jobboldali védőként szereplő Danilo helyettesítette, a hátsó alakzat bal oldalán pedig Éder Militao kapott lehetőséget.

A pénteken 16 órakor kezdődő negyeddöntőben Tite vélhetően újfent ezt a megoldást alkalmazza majd a csapat összeállításakor.

Ajánljuk még