Aktuális

Negyvenhárman lettek milliomosok az ötös lottó sorsolása után

Luis Enrique: A vereség az én felelősségem

Luis Enrique, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya a saját felelősségének tartja a Marokkó ellen elvesztett tizenegyespárbajt a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Ez az én felelősségem” – fogalmazott az 52 esztendős szakember, aki a találkozó előtt elárulta: korábban azt kérte játékosaitól, hogy ezerszer is gyakorolják a büntetőrúgást a klubcsapataiknál.

Én jelöltem ki az első három rúgót, és most is ugyanígy döntenék. Az egyetlen dolgot, amit megváltoztatnék, hogy kivenném Bonót az ellenfél kapujából és egy másik hálóőrrel helyettesíteném” – utalt Luis Enrique a három spanyol tizenegyesből kettőt hárító marokkói kapusra.

A spanyol válogatott negyedszer búcsúzott tizenegyesek után a világbajnokságtól,

sorozatban pedig másodszor: négy éve ugyancsak a nyolcaddöntőben kapott ki a házigazda oroszoktól.

A szövetségi kapitány méltatta csapatát, mint mondta, elégedett játékosaival, akik pályára vitték elképzelését és stílusát. A jövőjét firtató kérdésekre úgy válaszolt a spanyol nemzeti csapatot másodízben irányító Luis Enrique, hogy nem időszerű erről beszélni.

Kapcsolódó tartalom

Harcoltunk, boldoggá tettük a marokkói embereket. Történelmet írtunk” – utalt az észak-afrikai válogatott kispadját augusztusban átvevő Valid Regragui arra, hogy az ország nemzeti csapata másodszor jutott el a nyolcaddöntőig, de először vette sikerrel azt.

A védő Dzsáváf el Jamik szerint annak tudatában léptek pályára, hogy Spanyolország nagyban függ a labdabirtoklásától,

győzelmükkel pedig büszkévé tették az arab és afrikai futballt. A története legnagyobb sikerét elérő Marokkó – Kamerun, Szenegál és Ghána után – negyedik afrikai csapatként jutott nyolc közé, elődjeihez hasonlóan rendes játékidőn túl.

Ajánljuk még