Fontos

Friss hírek érkeztek műtétje után Károly királyról

Könnyed angol siker és továbbjutás a focivébén

Az angol válogatott vasárnap este simán, 3-0-ra legyőzte Szenegál együttesét a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében.

A legutóbb negyedik helyezett angol csapat szombaton a címvédő francia együttes ellen lép pályára a negyeddöntőben.

Az első percek tapogatózó futballja után az angolok vették át az irányítást és állandósították jelenlétüket a szenegáliak térfelén. Kane-ék elsősorban a szélekről próbáltak építkezni, az első negyedórában viszont nem jutottak el komoly helyzetig.

A folytatásban sem változott sokat a meccs képe,

igaz, amíg az angolok képtelenek voltak valódi veszélyt teremteni riválisuk kapujánál, addig a keveset kockáztató szenegáliak két labdaszerzés után két komolyabb lehetőséget is kialakítottak, a másodiknál Pickfordnak kellett nagy bravúrt bemutatnia.

Gareth Southgate szövetségi kapitány együttese ezt követően némileg váratlanul vezetést szerzett, amely után egyértelműen riválisa fölé nőtt, és a játékrész utolsó pillanataiban – Kane válogatottbeli 52. góljával – egy gyors kontra végén megduplázta előnyét

A fordulás után hármat cserélt a szenegáli kapitány,

a csapat pedig igyekezett nyíltabban játszani, de ezzel nem lett veszélyesebb az angol kapura, a védekezése viszont fellazult, amit alig tíz perc után Saka kihasznált. A harmadik gól után már nem maradt izgalom a mérkőzésben, Anglia nagyon könnyedén nyerte meg a mérkőzést és jutott be a legjobb nyolc közé.

Eredmény, nyolcaddöntő:

Anglia-Szenegál 3-0 (2-0)

al-Hor, 65 985 néző, v.: Ivan Barton (salvadori)
gólszerzők: Henderson (39.), Kane (45+2.), Saka (57.)
sárga lap: Koulibaly (76.)

Anglia:

Jordan Pickford – Kyle Walker, John Stones (Eric Dier, 76.), Harry Maguire, Luke Shaw – Jordan Henderson (Kalvin Phillips, 82.), Declan Rice, Jude Bellingham (Mason Mount, 76.) – Bukayo Saka (Marcus Rashford, 65.), Harry Kane, Phil Foden (Jack Grealish, 65.)

Szenegál:

Edouard Mendy – Youssouf Sabaly, Kalidou Koulibaly, Abdou Diallo, Ismail Jakobs (Fode Ballo-Toure, 84.) – Ismaila Sarr (Krépin Diatta, a szünetben), Nampalys Mendy, Pathe Ciss (Idrissa Gana Gueye, a szünetben), Krepin Diatta – Iliman Ndiaye (Bamba Dieng, a szünetben) – Boulaye Dia (Famara Diedhiou, 72.)

I. félidő:

39. perc: gyors támadást vezetett Anglia a bal oldalon, Foden sarokkal Kane-hez játszott, aki a felezővonaltól nem messze Bellinghamet szöktette, a szélső pedig középre tálalt, ahol az érkező Henderson a kapuba továbbította a labdát (1-0).
45+2. perc: egy villámgyors kontra végén Shaw Kane-hez passzolt, aki a tizenhatoson belül a kapussal szemben nem hibázott (2-0).

II. félidő:

57. perc: Foden ment el szépen a bal oldalon, majd középre tálalt a teljesen üresen érkező Saka elé, aki a kimozduló Mendy mellett a kapuba pörgetett (3-0).

Ajánljuk még