Fontos

Friss hírek érkeztek műtétje után Károly királyról

Stojkovic: Túl sok problémánk volt, hogy megbirkózzunk velük

Dragan Stojkovic, a katari világbajnokságon a csoportkör után búcsúzott szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem elégedett a tornán nyújtott teljesítményükkel és az ott elért eredményeikkel, viszont nincs szándékában lemondani a posztjáról.

A szerb csapat nyeretlenül végzett a G csoportban, ahol előbb 2-0-ra kikapott Brazíliától, majd úgy játszott 3-3-as döntetlent Kamerunnal, hogy kétgólos előnyben is volt. Végül pénteken izgalmas körülmények között maradt alul Svájccal szemben 3-2-re.

Stojkovic dicsérte a szerb játékosok elszántságát, sajnálatát fejezte ki azonban azért, hogy közülük sokan nem voltak százszázalékos fizikai állapotban, illetve sérülés miatt pár meghatározó futballistáját már a keretbe sem tudta beválogatni.

Kapcsolódó tartalom

Nem lehetünk elégedettek a vb-n elért eredményünkkel, de tekintettel azokra a problémákra, amelyekkel ide érkezésünk előtt, majd az itt tartózkodásunk során szembesültünk, együttesen már túl sok volt ahhoz, hogy megbirkózzunk velük” – mondta.

Hozzátette: nyilvánvaló, hogy elsősorban a védekezésükkel akadtak problémáik a vb-n, amit majd alaposabban ki kell elemezniük. Kiemelte: az elmúlt egy-másfél évben voltak ugyan sikeresebb szakaszaik, ezúttal viszont visszaesett a formájuk.

Ennek ellenére őszintén ráztam meg a játékosaim kezét, akiknek azt is mondtam, hogy fel kell emelniük a fejüket, mert minden tőlük telhetőt elkövettek és a maximumot nyújtották. Végig küzdöttek, harcoltak, csak ezen a szinten ez önmagában már nem elég. Ami a jövőnket illeti, márciusban megkezdjük szereplésünket az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, és nagy vágyunk, hogy továbbjussunk” – utalt Stojkovic közös céljaikra a válogatottnál.

Szerbia az Eb-selejtezőkön azonos csoportban szerepel a magyar, valamint a montenegrói, a bolgár és a litván válogatottal.

Ajánljuk még