Fontos

Friss hírek érkeztek műtétje után Károly királyról

Bravúr kell a lengyelektől, mert minden a franciák mellett szól a foci vb-n

Az erőviszonyok, a forma és a statisztika is a címvédő francia válogatott továbbjutását ígéri a Lengyelország elleni vasárnapi nyolcaddöntőben a katari labdarúgó-világbajnokságon.

A két együttes már 16 alkalommal mérkőzött meg egymással, ezekből 11 barátságos találkozó volt. A franciák nyolcszor, a lengyelek háromszor nyertek, öt döntetlen mellett. A három lengyel győzelem közül kettő 1982-ben született, ezek egyike az egyetlen vb-meccsük volt.

A spanyolországi torna bronzmeccsén a klasszisok sorát felvonultató lengyelek 3-2-re nyertek a majd 1984-ben, a hazai rendezésű Európa-bajnokságon csúcsra érő francia csapat ellen, amelyet 51 nappal később, Párizsban barátságos találkozón is legyőztek, akkor 4-0-ra. Utóbbi egyben az utolsó győzelmük is a franciák ellen.

A következő generációk során ugyanis

a franciák egy szintet előre, a lengyelek egy – múltjukhoz és soros partnerükhöz képest olykor több – szintet léptek hátra.

Legutóbbi találkozójukon 2011 júliusában a franciák Varsóban nyertek 1-0-ra, míg a lengyelek 1995 óta, immár három meccse gólképtelenek vasárnapi ellenfelükkel szemben. A lengyelek ráadásul úgy veszítettek európai riválissal szemben legutóbbi három vb-meccsükön, hogy gólt sem szereztek: 1986-ban Anglia 3-0-ra, 2002-ben Portugália 4-0-ra, míg 2006-ban Németország 1-0-ra bizonyult jobbnak náluk.

A katari tornán a nyolcaddöntőbe a C csoport második helyén kerültek, miután Mexikóval 0-0-s döntetlen játszottak, Szaúd-Arábiát 2-0-ra legyőzték, majd Argentínától 2-0-ra kikaptak.

A francia válogatott címvédőhöz méltóan kezdett, előbb Ausztrália ellen aratott magabiztos, 4-1-es győzelmet, majd Dániát jó teljesítménnyel, de küzdelmes találkozón verte 2-1-re. Végül tartalékos csapattal 1-0-ra kikapott ugyan Tunéziától, de továbbjutása akkor már nem forgott veszélyben.

Franciaország az 1998-as torna óta 14 mérkőzést játszott a vb egyenes kieséses szakaszában, ezeken a rendes játékidőben csak egyszer kapott ki – 2014-ben a későbbi aranyérmes németektől a negyeddöntőben –, két döntetlen mellett 11-szer nyert.

Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya kiemelte: a vb-nek ezen a szakaszában csapatától jobb teljesítmény szükséges, mint amit a csoportkörben nyújtott, különben csomagolhatnak és mehetnek haza. Az ellenféllel kapcsolatban hangsúlyozta: a rutinos játékosok sorát, valamint pár fiatalt bevető lengyelek a három csoportmeccsükön védekezni kényszerültek, amit nagyszerűen és szenvedélyesen hajtottak végre, ugyanakkor azt sem felejtette el megemlíteni, hogy támadójátékuk is kellő potenciállal bír, különösen Robert Lewandowski révén.

A világ egyik legjobb támadója, nem kell sok neki ahhoz, hogy gólt szerezzen. Egy ilyen típusú futballista játéka az egész csapatra hatással bír. Játékintelligenciáján és a technikai képességén túl azt is tudja, miként használja ki a fizikai adottságait. Bár a vb-n eddig ritkán volt játékban, neki akármilyen kis helyzet is elég ahhoz, hogy veszélyes legyen. Persze, hiba lenne részünkről csak egy játékosra figyelnünk, bár ez az egy állandó veszélyt jelent

– tette hozzá a szakember.

A lengyelek támadójátékának kulcsembere 137 válogatottbeli fellépésén 77-szer volt már eredményes, amellyel Pelével holtversenyben a 10. helyen áll a vonatkozó nemzetközi örökrangsorban. A Barcelona centere a katari tornán eddig egy gólt lőtt, és 34 nemzet kapujába talált már be, a franciáknak viszont még nem.


Nyolcaddöntő:

Franciaország-Lengyelország, Doha (al-Tumama Stadion) 16.00

A várható kezdőcsapatok:

Franciaország:

Hugo Lloris – Jules Koundé, Raphaël Varane, Dayot Upamecano, Theo Hernandez – Aurélien Tchouaméni, Adrien Rabiot – Ousmane Dembélé, Antoine Griezmann, Kylian Mbappé – Olivier Giroud

Lengyelország:

Wojciech Szczesny – Matty Cash, Kamil Glik, Jakub Kiwior, Bartosz Bereszynski – Przemyslaw Frankowski, Krystian Bielik, Grzegorz Krychowiak, Piotr Zielinski – Robert Lewandowski, Arkadiusz Milik

Kiemelt képünk: EPA/Friedemann Vogel

Ajánljuk még