logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Borult a papírforma: Kamerun legyőzte Brazíliát, mégis búcsúzott

A brazil válogatott 1-0-ra kikapott a kameruni csapattól pénteken a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának harmadik fordulójában, de így is csoportgyőztesként jutott nyolcaddöntőbe – ahol majd hétfőn a dél-koreaiakkal találkozik –, míg az afrikai gárda sikere ellenére búcsúzott.

A braziloknak ezzel megszakadt a 2021 nyara óta tartó veretlenségi sorozata, a csapat ebben az időszakban 17 mérkőzésen nem talált legyőzőre, legutóbbi kilenc mérkőzését pedig megnyerte. Kamerun is megszakított egy sorozatot, az afrikai együttes kilenc vb-mérkőzése óta volt nyeretlen, ezeken nyolcszor kikapott.

Az első félidőben a brazilok irányítottak, azonban túl nagy veszélyt nem jelentettek a kameruni kapura, amelyben Epassy magabiztos volt. Társai eközben sok mezőnymunkával és határozott belépőkkel semlegesítették az ellenfél akcióit.

A brazilok több lehetőségüket szögletre vagy szabadrúgásra váltották,

melyekből aztán ugyancsak nem lett semmi. A félidő slusszpoénja lehetett volna, ha az addig támadásban semmit nem mutató afrikai ellenfél ezek után vezetést szerez, de Mbeumo fejesét Ederson bravúrral mentette közvetlenül a szünet előtt.

A fordulás után öt percig Kamerun kezdeményezett, de Brazília gyorsan visszavette az irányítást, és Epassynak már védenie is kellett a dél-amerikai próbálkozásoknál. A folytatásban cserékkel próbálták frissíteni játékukat a brazilok, de a csapat teljesítményében ez nem hozott pozitív változást.

A hajrában viszont többször találták meg egymást labdával üres területen,

de a befejezésekig így is csak ritkán jutottak el, mert az utolsó passzokból hiányzott a határozottság és a kreativitás.

Amikor meg tényleg lövésig jutottak, pontatlanok voltak. Az első félidőhöz hasonlóan a második végén is jött egy veszélyes kameruni fejes, de a második már gólt eredményezett. A braziloknak még volt egyenlítési lehetőségük, azonban ezúttal is kimaradt.

H csoport, 3. forduló:

Kamerun-Brazília 1-0 (0-0)

Luszail, 85 986 néző, v.: Ismail Elfath (amerikai)

gólszerző: Aboubakar (92.)

sárga lap: Tolo (6.), Kunde (28.), Fai (32.), Aboubakar (81., 93.), illetve Eder Militao (7.), Bruno Guimaraes (85.)

piros lap: Aboubakar (92.)

Kamerun:

Devis Epassy – Collins Fai, Christopher Wooh, Enzo Ebosse, Nouhou Tolo – André-Frank Zambo Anguissa, Pierre Kunde (Olivier Ntcham, 68.) – Bryan Mbeumo (Karl Toko Ekambi, 64.), Eric-Maxim Choupo-Moting, Moumi Ngamaleu (Jerome Ngom Mbekeli, 86.) – Vincent Aboubakar

Brazília:

Ederson – Dani Alves, Eder Militao, Bremer, Alex Telles (Marquinhos, 54.) – Fabinho – Antony (Raphinha, 79.), Fred (Bruno Guimaraes, 54.), Rodrygo (Everton Ribeiro, 54.), Gabriel Martinelli – Gabriel Jesus (Pedro, 64.)

II. félidő:

92. perc: Ngom Mbekeli jobb oldalról ívelt a brazil kapu elé, ahol Aboubakar érkezett jó ütemben és üresen, majd a 11-es pontról a kapu bal oldalába bólintott a dermedt Ederson mellett (1-0).

93. perc: Aboubakar gólörömében levette a mezét, amiért megkapta a második sárga kártyás figyelmeztetését, így a kiállítás sorsára jutott.

Ajánljuk még