Fontos

Friss hírek érkeztek műtétje után Károly királyról

Bejelentette visszavonulását a tunéziai válogatott csatára, miután csapata kiesett a foci-vébéről

Nem lép többet pályára a tunéziai labdarúgó-válogatottban Vahbi Hazri, aki a címvédő franciák elleni győztes gólt szerezte a katari világbajnokságon.

A Montpellier 31 éves támadója a szerdai világbajnoki búcsút követően hozta meg döntését.

A meccs utáni megbeszélésen, melyen ott volt az összes játékos és az egész stáb, elmondtam mindenkinek, hogy eljött a pillanat a visszavonulásra, ezért köszönök nekik mindent és további sok sikert kívánok” – elevenítette fel a történteket a Franciaországban született futballista, aki 2012-ben még az európai ország U21-es válogatottjában játszott egy mérkőzést.

Felnőttként 2013-tól a tunéziai nemzeti együttesben szerepelt, melyben 74 mérkőzésen 25 gólt szerzett.

Vahbi Hazri – a svájciként Kamerun ellen eredményes Breel Embolo után – a második játékos ezen a világbajnokságon, aki betalált szülőhazája válogatottjának kapujába. A győzelemmel visszavonuló játékos hozzátette, szerinte fényes jövő vár a következő generációra és büszke arra, amit a válogatottal elért.

Az észak-afrikai együttes a dánok elleni gól nélküli döntetlennel mutatkozott be Katarban, majd 1-0-ra kikapott Ausztráliától, az utolsó fordulóban pedig 1-0-ra legyőzte a franciákat, így csoportharmadikként nem jutott tovább a legjobb 16 közé.

Ajánljuk még