logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A belgák emelt fővel távoznak, a kanadai kapitány büszke búcsúzó csapatára

A katari labdarúgó-világbajnokság F csoportjának búcsúzói közül a belgák emelt fővel távoznak, míg a kanadai kapitány büszke csapatára.

Roberto Martínez, a belgák szakvezetője a Horvátország elleni 0-0-s mérkőzést követően kiemelte: egy ilyen meccsen nem könnyű nyerni. „Felkészülten vártuk a mérkőzést, de azon túl sok gólhelyzetet hagytunk ki. Ennek ellenére emelt fővel távozhatunk a vb-ről” – mondta Martínez, aki a mérkőzést követő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy távozik a belga csapat éléről.

Együttese a Kanada elleni 1-0-s győzelemmel kezdte meg szereplését Katarban, majd 2-0-ra kikapott Marokkótól, zárásként pedig jött a horvátok elleni döntetlen, így a belgák négy pontjukkal a harmadik helyen zártak csoportjukban.

A horvátok csapatkapitánya, Luka Modric szerint megérdemelték volna a győzelmet Belgium ellen.

Kemény meccs volt, amely nagyon fontos volt számunkra a továbbjutáshoz. Semmilyen tanácsot vagy utasítást nem adtam a társaimnak, mindannyian tudtuk, milyen riválissal állunk szemben. Az edzőnk elmondta, hogyan játsszunk, mi pedig végrehajtottuk a taktikai utasításait. Minden csoportmeccsünkön kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, megérdemelten jutottunk a nyolcaddöntőbe” – mondta.

Hozzátette: a legjobb tizenhat között bárkivel is találkoznak, biztosan nehéz meccs vár rájuk, ezért nem szurkolnak külön azért, hogy ki legyen ott az ellenfelük.

A horvátok az F csoport második helyezettjeként majd az E csoport győztesével találkoznak a nyolcaddöntőben, amely nagy valószínűséggel Spanyolország lesz, de erre matematikailag van még esélye Japánnak és Costa Ricának is.

A németeknek viszont már nincs, ők legfeljebb a továbbjutásban bízhatnak.

Az F csoportból pont nélkül utolsó helyen esett ki a következő vb egyik társrendezője, Kanada, csakúgy, mint az 1986-os első vb-szereplése alkalmával. John Herdman, a kanadai válogatott szövetségi kapitánya a búcsú után – zárásként csütörtökön 2-1-re kaptak ki Marokkótól – a pozitívumokat emelte ki.

Mindenki látta, hogy milyen szintet ütöttünk meg a csoportunkat megnyerő marokkói csapattal szemben. Büszke vagyok arra, amit a játékosaim mutattak. Folyamatosan tanulunk, úgy közösségként, mint edzőként, játékosként és csapatként. Négy évünk van a további fejlődésre, ezek a mi első lépéseink voltak a nagy ismeretlenbe” – nyilatkozta a szakember.

Ajánljuk még