logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Flick: „Gigantikus” teljesítményt nyújtott a csapat

Hansi Flick szerint a német labdarúgó-válogatott „gigantikus” teljesítményt nyújtott vasárnap a világbajnokságon Spanyolország ellen (1-1).

Minden futballszurkoló megkapta, amiért kijött a stadionba. Nagy elismerés a csapatnak” – nyilatkozott a német szövetségi kapitány. Hozzátette ugyanakkor, hogy csak az első lépést tették meg a továbbjutás felé vezető úton.

“„A csapat gigantikus teljesítményt nyújtott ma, büszke vagyok rá. Az együttes mentalitása nagyon meggyőző volt” – fogalmazott Flick, aki külön kiemelte Niclas Füllkrugot, aki csereként beszállva szerezte az egyenlítő gólt.

Luis Enrique szintén elégedetten értékelt a meccs után:

Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy két találkozó után vezetjük a tabellát és egy döntetlen is elég a továbbjutásunkhoz, azt előre aláírtam volna. Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, de a végén kicsit elbizonytalanodtunk, amit a németek kihasználtak. Ők mindent egy lapra tettek fel, mi pedig nem tudtuk irányítani a játékot. Az utolsó meccsre úgy megyünk ki, hogy nem számolgatunk, hanem nyerni akarunk” – nyilatkozott a spanyolok szövetségi kapitánya.

Az E csoport szerdai utolsó fordulójában a négypontos spanyolok az egy győzelemmel álló Japán, míg az egypontos németek a hárompontos Costa Rica ellen lépnek pályára.

Ajánljuk még