logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szoros csatában kapott ki a magyar női kézilabda válogatott Dániától

A magyar női kézilabda-válogatott 29-27-re kikapott Dániától az Európa-bajnokság középdöntőjének első játéknapján, csütörtökön Ljubljanában.

A szoros vereség ellenére a csapatnak matematikai esélye még van a csoport negyedik helyének megszerzésére, ami a magyar szövetség által célként meghatározott nyolc közé kerüléshez kell.

Klujber Katrin nyolc gólt szerzett, Szikora Melinda kilenc lövést védett, a túloldalon Emma Friis hét találattal, Sandra Toft tíz védéssel zárt.

A magyarok a csoportkörben pénteken 33-28-ra nyertek Svájc ellen, majd vasárnap Horvátországtól 21-18-ra, kedden a címvédő Norvégiától 32-22-re kaptak ki, így pont nélkül jutottak a középdöntőbe, ahol szombaton szabadnaposak lesznek, majd hétfőn 20.30-tól Svédország, szerdán 15.30-tól pedig a társházigazda Szlovénia lesz az ellenfelük.

A magyar csapat 18 fős keretéből ezúttal Pásztor Noémi és Szemerey Zsófia maradt ki.

A negyedik perctől felváltva születtek a gólok, mert nagyjából egyformán teljesített a két csapat, mindkét oldalon voltak hibák védekezésben és támadásban is. A magyarok ezúttal sem erőltették a gyors akciókat, Klujber Katrin és Kuczora Csenge rossz lövéseit pedig Szikora Melinda védései ellensúlyozták. Ezúttal is bátran, felszabadultan kézilabdáztak a magyarok – akárcsak Norvégia ellen –, ezt bizonyítja, hogy Győri-Lukács Viktória kínai figura végén talált be, ám a pontosság most is hiányzott, a 23. percben már tíz rontott lövésnél tartott a csapat.

Néhány játékvezetői ítélet, illetve annak elmaradása is sújtotta a magyar együttest, a pontosabban célzó és jobb kapusteljesítményt felmutató, világbajnoki bronzérmes dánok azonban nem érdemtelenül vezettek két góllal a szünetben. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csak három cserejátékost küldött be az első felvonásban – mivel a gárda csak hétfőn lép pályára legközelebb –, a második félidőt az eredeti összeállításban kezdte a csapat, Márton Gréta pedig három góllal nyitott.

Lövéshatékonyságban és kapusteljesítményben is közelített egymáshoz a két válogatott, vagyis a dánok statisztikai adatai romlottak, a magyarok értékei javultak. Az első játékrészben háromszor vezettek a magyarok, a 45. percben pedig ismét előnybe kerültek, és már ekkor biztos volt, hogy a végeredménytől függetlenül eddigi legjobb meccsüket játsszák a tornán.

Remek labdaszerzések, jó védekezés és hatékony lövések jellemezték ekkor a Golovin-csapatot, amely az 51. percben vezetett először két találattal. A meccs az 54. percben vett fordulatot, amikor a magyarok a háromgólos különbségért támadhattak, de nem jártak sikerrel, a skandinávok pedig javuló védekezésükre alapozva 5-1-es sorozattal zártak.

A meccs legjobbjának Klujber Katrint választották, aki 15 lövésből nyolc gólt lőtt. A dánoknál Emma Friis kilencből hétszer volt eredményes, a győri Anne Mette Hansen háromszor talált be. A kapusok közül Szikora 37 lövésből kilencet, a győri Sandra Toft 32-ből tizet védett.

A két csapat 53. egymás elleni mérkőzésén 26 magyar siker és három döntetlen mellett 24. alkalommal győztek a dánok.

Többségében sikerült megvalósítani a tervezett taktikát, talán a meccs tempója is kedvezett nekünk. A norvégok sokkal gyorsabban játszottak ellenünk tegnapelőtt” – nyilatkozott a lefújás után a szakvezető.

A meccs az 54. percben vett fordulatot, amikor a magyarok a háromgólos vezetésért támadhattak, de nem jártak sikerrel, a skandinávok pedig javuló védekezésükre alapozva 5-1-es sorozattal zártak.

„Már nagyon nem volt oxigén, a labda nélküli mozgások elmaradtak. Sok volt az egy-egyezés, és a könnyű súly, illetve a nehéz súly között legtöbbször a nehéz súly nyer, és ezúttal sajnos elfogytunk a végére” – mondta a kapitány.

Golovin elismerte, a végjáték azért alakulhatott így, mert szinte végig a kezdőjátékosok voltak a pályán, és bár pihentetni kellene őket, most így tervezték, mert a három szabadnap alatt regenerálódnak majd.

Ez volt az eddigi legjobb meccsünk, de talán a legfontosabb a lelki világunk. Mindegy, ki mit beszél. Küzdünk, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Ha a papírformát nézzük, sokkal jobb ez a dán válogatott, mégis felvettük a harcot, de apró dolgokon múlnak a nagy dolgok” – vélekedett Golovin.

Hozzátette, ha így játszottak volna a horvátok ellen, most biztosan másképp nézne ki a csoport tabellája.

A csütörtöki vereség ellenére matematikai esélye még van a válogatottnak a csoport negyedik helyének megszerzésére, ami a magyar szövetség által célként meghatározott nyolc közé kerüléshez kell.

A magyarok a csoportkörben pénteken 33-28-ra nyertek Svájc ellen, majd vasárnap Horvátországtól 21-18-ra, kedden a címvédő Norvégiától 32-22-re kaptak ki, így pont nélkül jutottak a középdöntőbe, ahol szombaton szabadnaposak lesznek, majd hétfőn 20.30-tól Svédország, szerdán 15.30-tól pedig a társházigazda Szlovénia lesz az ellenfelük.

Ajánljuk még