logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ezek a csapatok találkozhatnak a legnagyobb valószínűséggel a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

| Szerző: hirado.hu
Egy friss elemzés szerint, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolásán közel 40 százalék az esély arra, hogy a tavalyi döntős Liverpool a Bayern Münchent kapja ellenfeléül. Mutatjuk az összes párosítás valószínűségét.

Közel 40 százalék esély van arra, hogy a Liverpoolt a Bayern Münchennel sorsolják össze a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a legjobb 16 csapat közé jutó négy angol klub közül az egyik nagy valószínűséggel az Inter Milant kapja majd – számolt be a Daily Mail.

A hétfői sorsoláson az egyes párosításokra vonatkozó valószínűségszámítás szerint Jürgen Klopp csapata, mely a csoportjában a második helyen végzett, kemény próbatétel elé nézhet a német bajnok ellen.

A Vörösöknek 20 százalék az esélyük arra, hogy a nyolcaddöntőben azzal a Real Madriddal találkozzanak, amely a tavalyi döntőben legyőzte őket. A Chelsea, a Manchester City és a Tottenham csoportelsőként várja a következő kört, és mindhárom együttesnek nagyjából 18 százalék esélye van, hogy az Inter Milannal mérje össze tudását. A két londoni klubnak szintén komoly sansza van arra, hogy a Borussia Dortmundot vagy a Willi Orbánt, Szoboszlai Dominikot és a sérülésből lábadozó Gulácsi Pétert soraiban tudó RB Leipziget kapja az első kieséses fordulóban.

A nyolc csoportgyőztes – Napoli, Porto, Bayern, Tottenham, Chelsea, Real Madrid, Man City és Benfica – kiemelt lesz, vagyis nem játszhatnak egymás ellen. A nyolc továbbjutó – Liverpool, Club Brugge, Inter Milan, Eintracht Frankfurt, AC Milan, RB Leipzig, Dortmund vagy Paris Saint-Germain – valamelyikét kapják.

Bár a Liverpool-Bayern párosítás a legvalószínűbb (39,86 százalék), a bajor csapat 23,92 százalékos eséllyel kaphatja ellenfeléül az AC Milant. A Napoli 22,27 százalékos eséllyel a Dortmunddal vagy az Eintracht Frankfurttal találozik majd.

A lehetséges nyolcaddöntős párharcok (Fotó: MisterChip (Alexis)/Twitter)

A Liverpool esetében 20,61 százalék az esélye annak, hogy a Real Madridot kapja, és 19,76 százalék, hogy a Porto vagy a Benfica ellen lép pályára. A Man Citynél valamivel nagyobb az eshetősége annak, hogy az Intert kapja, de 18,03 százalék az esély arra is, hogy az Eintracht Frankfurttal és 17,39 százalék, hogy a Lipcsével mérkőznek meg, ami a csapatok előéletét tekintve igencsak kedvező lenne az égszínkékek számára.

A Chelsea az AC Milan ellen játszott a csoportjában, de akár vissza is térhet a San Siróba az Inter ellen, ennek valószínűsége 18,68 százalék. A három angol tabellavezetőnek kevesebb esélye van arra, hogy a PSG-t kapja meg, akiket mindenképpen szeretnének elkerülni. A nyolcaddöntő első mérkőzéseit február 14-én és 15-én valamint 21-én és 22-én játszák.

A Bajnokok Ligája egyenes kiesésének sorsolását november 7-én hétfőn tartják Nyonban. Az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti.

Ajánljuk még