Aktuális

A rendőrség nyomozást indított: az állatkertben különös dolgok történtek

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bajnokok Ligája: Pioli elmondta, milyen estére vágynak

Stefano Pioli, az AC Milan vezetőedzője szerint ő és játékosai is olyan estékre vágynak, mint amilyen a szerdai volt a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Az olasz szakember – akinek csapata kilenc év után először lesz ott a legrangosabb európai kupasorozat egyenes kiesés szakaszában – a Salzburg ellen 4-0-ra megnyert összecsapás után elmondta, meg akarták mutatni, mennyit fejlődtek egy szezon alatt.

Ambíciózusak vagyunk, meglátjuk, mi történik ezután. Ez még csak az első lépés, nem szabad megállnunk. Az, hogy bejutottunk a nyolcaddöntőbe, nem jelenti azt, hogy ne akarnánk még tovább jutni. Csapatom motivált és éhes a sikerre” – fogalmazott a tréner.

Pioli az utolsó csoportmérkőzés hőseként két gólt és két gólpasszt jegyző francia Olivier Giroud-ról azt mondta: remek vezér, aki emberileg és játékosként is rendkívül sokrétegű.

Azt csinálja, amit egy, az ő szintjén lévő játékosnak csinálnia kell. Sokat segít abban, hogy jobb csapattá váljunk” – mondta a 36 éves támadóról a szakember. Az olasz bajnok milánóiak egy évvel ezelőtt kvartettjük utolsó helyén zártak.

A nyolcadddöntő párosításaira hétfőn derül fény, a csoportmásodikak mellé sorsolják majd a csoportelsőket úgy, hogy az azonos négyesből továbbjutott, illetve azonos országbeli együttesek nem kerülhetnek össze.

Ajánljuk még