logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ingyen elengedheti Ronaldót a Manchester United

| Szerző: hirado.hu
Sajtóhírek szerint komolyan fontolóra vette Cristiano Ronaldo eladását a Manchester United futballcsapata. Az INews a klubhoz közeli forrásokra hivatkozva arról ír, hogy ha nem érkezik érte megfelelő ajánlat, akkor januárban akár ingyen is hajlandóak lennének megválni a portugál klasszistól.

Cristiano Ronaldo tavaly nyáron nagy reményekkel tért vissza korábbi sikerei színhelyére, az előző idényben jól is ment neki a játék, 30 bajnoki mérkőzésen 18 gólig jutott. A manchesteri klubot irányító Erik ten Hag azonban már nem szán egyértelmű vezérszerepet a portugál klasszisnak. A holland mester korábban kijelentette, ha úgy látja jónak, kész kispadra ültetni a 37 éves támadót, amit azóta több alkalommal meg is tett.

Ronaldo a jelenlegi szezonban nyolc mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben, ezeken mindössze egy gólt szerzett, teljesítménye jelentősen visszaesett, és láthatóan nehezen viseli, hogy nem rá épül a csapat.

Az ötszörös aranylabdás futballista szerdán botrányt okozott az MU Tottenham elleni, egyébként győztes rangadóján: miután Erik ten Hag nem cserélte be, Ronaldo a találkozó lefújása előtt bevonult az öltözőbe, viselkedésével pedig sokakat magára haragított.

Mások mellett Peter Schmeichel, a manchesteriek korábbi kiváló kapusa is keményen kritizálta, és bár a veterán csatár bocsánatot kért tettéért, a klub részéről sem maradt el a büntetés: még csütörtökön közölték, hogy nem nevezik a Chelsea elleni, szombaton esedékes bajnoki derbire.

Sajtóhírek szerint Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes már idén nyáron szeretett volna új csapatot találni védencének, ám többek között a játékos igencsak magas fizetése miatt nem járt sikerrel a keresés. Most pedig a klubhoz közel álló forrásokra hivatkozó INews szerint a Manchester United is egyre inkább hajlik arra, hogy elengedje az egykori közönségkedvencet, a portál szerint januárban akár ingyen is megválnának tőle, ha nem érkezik érte megfelelő ajánlat.

Kiemelt képen: Cristiano Ronaldo, a Manchester United játékosa a Brighton Hove Albion elleni angol Premier League-mérkőzésén Manchesterben, 2022. augusztus 7-én. (EPA/Peter Powell)

Kapcsolódó hírek

Elég lett a hisztiből, Cristiano Ronaldo üzent büntetése után
Bár a Manchester United szerdán kifejezetten jó játékkal legyőzte a Tottenhamet a bajnoki rangadón, a reflektorfénybe sokkal inkább a csapat portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo került, nem éppen pozitív értelemben. Az ötszörös aranylabdás labdarúgó ugyanis még a mérkőzés lefújása előtt bevonult az öltözőbe, miután edzője, Erik ten hag nem cserélte be. Ronaldo viselkedésével óriási népharagot zúdított magára, klubja pedig csütörtökön hivatalos közleményben tudatta, hogy nem nevezi a keretébe a Chelsea elleni szombati bajnoki rangadóra. A támadó később az Instagram-oldalán reagált büntetésére, amelyben jelezte, hogy mindenkinek megadja a tiszteletet és támogatja csapattársait.
Sport
Rooney türelemre inti Ronaldót
A Manchester United labdarúgócsapatának korábbi támadója, Wayne Rooney azt tanácsolta Cristiano Ronaldónak, hogy maradjon türelmes, és hozza ki a lehető legtöbbet a kínálkozó lehetőségekből, miközben megpróbál visszakerülni a kezdő tizenegybe.
Sport

Ajánljuk még