logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bajnokok Ligája: Nekik szurkolhatunk kedden

A Barcelona milánói vendégjátéka emelkedik ki a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójának keddi programjából, már csak azért is, mert mindkét együttes számára komoly tétje lesz az összecsapásnak.

 

A százszázalékos Bayern München mögött az Internazionale és a katalán alakulat is három ponttal áll. A két csapat eddig tíz alkalommal találkozott egymással az európai kupaporondon, és az Internazionale csak egyszer tudott nyerni.

A milánói kék-feketék nincsenek túl jó formában, szombaton hazai pályán kikaptak az AS Romától bajnoki rangadón, és csak a kilencedik helyen állnak a Serie A-ban. Ezzel szemben a Barcelona Robert Lewandowski góljával a Mallorca otthonában diadalmaskodott és a Real Madrid első pontvesztésének köszönhetően a spanyol tabella élére került.

A csoport másik mérkőzésén a Bayernnek a papírforma alapján nyernie kell cseh Viktoria Plzen ellen.

Kapcsolódó tartalom

A B jelű négyesben a szezon eddigi meglepetéscsapata, a belga Brugge két forduló után százszázalékos és most hazai pályán az Atlético Madrid ellen nagy lépést tehet abba az irányba, hogy története tizedik BL-csoportkörös szereplése során első alkalommal továbbjusson.

A Brugge az előző fordulóban 4-0-ra nyert az FC Porto otthonában, ezzel története legnagyobb idegenbeli BL-sikerét aratta, ráadásul első belga csapatként rajtolt két győzelemmel a legrangosabb európai kupában.

A D csoportban a Sporting Lisboa kezdett két győzelemmel, és ezúttal a pont nélkül álló Olympique Marseille-hez látogat, míg az A jelű négyesben hibátlan Napoli az Ajax vendégeként lép pályára.

Az M4 Sport kedden az Internazionale–Barcelona találkozót közvetíti élőben.

Ajánljuk még