Az orosz Kamaz Master-csapat nem indul a közelgő Dakar-ralin, miután a versenyzők bejelentették, hogy nem írják alá azokat a dokumentumokat, amelyek szerintük arra kényszerítették volna őket, hogy elárulják hazájukat.
Így 24 év után először nem lesz orosz képviselet a Dakaron, ahol a Kamaz Master összesen 19 győzelmet aratott, és Oroszország összességében húsz bajnoki címet tudhat magáénak, ami Franciaország után a második az örökranglistán.
A csapat hivatalos weboldalán közzétett üzenetében a Kamaz Master a FIA követelménye ellen tiltakozott, amely lehetővé teszi ugyan, hogy az oroszok semleges státuszban versenyezzenek, de azzal a feltétellel, hogy aláírnak bizonyos dokumentumokat, amelyek az ukrajnai helyzettel kapcsolatos nyilatkozatokat tartalmaznak.
„Véleményünk szerint ennek a dokumentumnak a tartalma politikai jellegű, és sérti a sportolók egyenlő versenyfeltételeinek elveit is. Lehetetlennek tartjuk, hogy ilyen dokumentumokat aláírjunk, és ilyen körülmények között versenyeken vegyünk részt.”
A Kamaz Master azt is kijelentette, hogy a döntés a visszalépés mellett határozott volt, és támogatásáról biztosította az „anyaországot, különösen akkor, amikor az nehéz helyzetben van”.
Kapcsolódó tartalom
A motorsportot irányító FIA még márciusban jelentette be, hogy nem engedélyezi az oroszországi versenyzők indulását, ha nem ismerik el az FIA által tett határozott kötelezettségvállalást, hogy szolidaritást vállalnak Ukrajna népével, valamint ígéretet tesznek arra, hogy nem fejezik ki támogatásukat az orosz, illetve fehéroroszországi tevékenységet Ukrajnával kapcsolatban.
Szergej Karjakin, a 2017-es Dakar orosz bajnoka a hónap elején azt mondta, hogy részt kíván venni a versenyen, de elítélően nyilatkozott a dokumentumról, amelyet alá kell írnia.
„Nemcsak tőlem kérik, hogy írjam alá ezt a dokumentumot, hanem az összes orosz sportolótól. Mindenkit, aki részt vesz a versenyben. Ez az FIA követelménye, amely a leghangosabban kiabált a politika és a sport elválasztásáról, de a valóságban kettős mércét alkalmaz”
– mondta Karjakin a RIA Novosztyi hírügynökségnek.
„Természetesen nem fogok aláírni egy ilyen dokumentumot, vannak bizonyos elveim az életben, a hazám ellen menni teljesen helytelen” – tette hozzá.
Kapcsolódó tartalom
Egy másik orosz versenypilóta, Anasztaszija Nifontova szintén elutasította a kérést, hogy aláírja a dokumentumot, és ezzel kizárta magát a Dakarról. Konsztantyin Zsilcov azonban az egyik, aki versenyezni fog a Dakaron, miután úgy döntött, hogy oroszról izraelire változtatja állampolgárságát, hogy megkerülje a korlátozásokat.
A Dakar-rali december 31-én kezdődik és január 15-ig tart Szaúd-Arábiában.