logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Marco Rossi: Jó lett volna még egyszer csodát tenni

Marco Rossi szövetségi kapitány sajnálta, hogy a csoportgyőzelem kapujában nem sikerült még egy bravúrt elérnie a magyar labdarúgó-válogatottnak, de nagy büszkeséggel beszélt a játékosairól annak ellenére, hogy 2–0-ra kikaptak az Európa-bajnok olasz csapattól.

„Olyan jó lett volna ma még egyszer csodát tenni. Ilyen csapatok ellen tökéletesen, majdnem hibátlanul kell játszani és bízni abban, hogy ők elkövetnek néhány hibát. De ma mi hibáztunk. A szerencse sem volt mellettünk, Donnarumma óriási napot fogott ki, ő volt a mezőny legjobbja” – értékelt az olasz szakvezető, aki szerint a játék olvasásában kell előrelépni és javulni, mert ilyen magas letámadás esetén, nem röviden kellett volna passzolni hátul, hanem például hosszú labdával Szalai Ádámot keresni elöl.

Rossi azt viszont hangsúlyozta, nem akar és nem is engedheti meg azt a luxust, hogy felelősöket keressen. Úgy fogalmazott, hogy

amikor rosszul mennek a dolgok, akkor is együtt vannak, nemcsak amikor jól. Hozzátette, büszke a tanítványaira, különösen a második félidőben nyújtott teljesítményükre, mert mindent, tényleg minden tőlük telhetőt beleadtak minden meccsen.

A magyar válogatott mestere szerint ez a vereség kicsit olyan, mint a tavalyi Európa-bajnokságon a 2-2-es döntetlen, azaz hiába volt nagy eredmény ez a Nemzetek Ligája-menetelés, most mégis mindenki kicsit csalódott, ahogy az akkori búcsú után is. Ettől függetlenül lehülyézte volna, ha valaki azt mondja neki a sorsolást követően, hogy az utolsó meccsen Olaszországgal a csoportgyőzelemért játszik a magyar csapat. Egyúttal jelezte, mára a magyarok kivívták a teljes európai labdarúgás tiszteletét.

Ádám tisztelte a magyar válogatott mezét és az országot, melyet képviselt. Most se játszik három hónapja a Baselben, mégis oroszlánként küzdött és jól is játszott, elképesztően fontos volt a jelenléte a válogatottnak. A fontosságát akkor látjuk majd meg igazán, amikor már nem lesz” – beszélt a búcsúzó csapatkapitányról Rossi kiemelve Szalai Ádám vezetői szerepét, amelyet szerinte sem tanulni, sem megvenni nem lehet, azt ki kell vívni a csapattársak körében. Bár a csoda elmaradt, de ezt az emléket örökre hazaviheti szívében és lelkében, hogy álló ovációval köszöntötték, az egész közönség a stadionban maradt, hogy őt éltesse.

Kapcsolódó tartalom

Rossi az olasz himnusz megtapsolása kapcsán azt is kiemelte, a szurkolók bebizonyították, hogy nagy tisztelet van bennük. Saját bevallása szerint sok éve van a futballban, látott sok B-közepet, telt házas stadionokat, de ezt az atmoszférát egyedülállónak és különlegesnek nevezte.

„Az a tervem, hogy kitöltöm a szerződésemet 2025 decemberéig. Régi módi vagyok, kezet ráztam és aláírtam, én ehhez tartom magam”

– jelentette ki a jövőt illetően Rossi, aki megerősítette, hogy Dzsudzsák Balázs „megkapja az őt megillető elismerést”, azaz novemberben Görögország ellen még egyszer utoljára magára öltheti a címeres mezt, ezáltal Király Gábort megelőzve válogatottsági csúcstartó lehet.

Kollégája, Roberto Mancini elégedetten értékelt, mondván két nehéz meccset sikerült megnyernie az olasz válogatottnak.

A srácok tökéletesen játszottak az elsőtől az utolsó percig. Persze volt benne szenvedés is, például túl sokáig volt 0-0, de a második félidőben is voltak nehéz perceink. Az első félidőben szépen is játszottunk, jó mélységi indításokkal” – fogalmazott az Európa-bajnok szakvezetője, aki külön dicsérte Gianluigi Donnarummát a remek védéseiért.

Mancini szerint még dolgoznak az új Squadra Azzurrán, de az első visszajelzések jók a megfiatalított gárdáról. Kiemelte, két fiatal játszott elöl, akik ha fejlődnek, pusztító kettőssé válhatnak.

Jól játszik a magyar csapat, nem a véletlen műve, hogy nehéz helyzetbe hozta a német és az angol válogatottat, ráadásul nem először” – dicsérte az ellenfelet és Rossi munkásságát Mancini, aki szerint a közönség rendkívüli volt, a magyar együttest végig bíztatták, illetve megköszönte az olasz himnusz megtapsolását.

Az olaszok 2-0-s sikerükkel megelőzték a tabella élén a magyarokat, ezáltal kijutottak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjére.

Kiemelt képen: Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában játszott Magyarország–Olaszország mérkőzésen a Puskás Arénában, 2022. szeptember 26-án. (Fotó: MTI/Kovács Tamás) 

Ajánljuk még