Aktuális

Megvannak a hatos lottó nyerőszámai

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A címvédőt legyőzve jutott a teniszdöntőbe az olasz játékos

Az olasz Lorenzo Sonego két játszmában legyőzte a címvédő lengyel Hubert Hurkaczot a Metzben zajló 534 ezer euró (216 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna szombati elődöntőjében.

A találkozó végig kiegyenlített küzdelmet hozott: az első szett csak a rövidítésben dőlt el, a másodikban pedig az döntött, hogy a világranglistán 65. helyezett Sonego 3:3-as állásnál elvette második helyen kiemelt lengyel riválisa (10.) adogatójátékát. Ez volt az 1 óra 40 perces összecsapás egyetlen brékje.

A 27 éves olasz játékos karrierje során ötödször – idén először – jutott ATP-viadalon döntőbe, a négy fináléját követően két győzelemmel áll.

Eredmény, elődöntő:

  • Sonego (olasz)-Hurkacz (lengyel, 2.) 7:6 (7-5), 6:4

később:

  • Wawrinka (svájci)-Bublik (kazah, 7.)

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: EPA/Andy Rain

Ajánljuk még