logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Négy éremmel zártak a magyarok a birkózó VB-n

| Szerző: hirado.hu
A szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Bajcajev Vlagyiszlav az ötödik helyen végzett vasárnap a belgrádi birkózó-világbajnokságon, melyet négy éremmel zárt a magyar válogatott.

A tavasszal a budapesti Európa-bajnokságon ezüstérmes Bajcajev szombaton két magabiztos győzelemmel kezdett, de a nyolc között a szlovák Batyrbek Tsakulovtól kikapott. Vasárnap aztán a vigaszágon technikai tussal verte török ellenfelét, a helyosztón pedig a georgiai Givi Matcharashvilivel mérkőzött meg és egészen az utolsó másodpercekig magabiztos teljesítménnyel vezetett.

A mérkőzés első percében gyakorlatilag semmi sem történt a szőnyegen, a két birkózó egymástól biztonságos távolságra állva küzdött, kevés meggyőződéssel. A bírók egy perc után Bajcajevet figyelmeztették passzivitásért, aki ezt követően szinte azonnal lábra támadott és mögékerült (2-0). A folytatásban a georgiainak kellett kezdeményeznie, ám a szünetig, majd sokáig azt követően sem tudta megingatni ellenfelét.

Bajcajev magabiztosan állt a lábán, riválisa valamennyi indítását hatástalanította, s magabiztosan őrizte előnyét, 15 másodperccel a vége előtt pedig ő támadt lábra, ám onnan ellenfele összefogta és fordított emeléssel nagyot dobott rajta (2-4). Bajcejev ebből azonnal visszafogott és egy pontért mögé került (3-4), pörgetési kísélete azonban már nem sikerült, az idő pedig lejárt. Bánkuti Zsolt szövetség kapitány még videózást kért, bízva abban, hogy a dobást négy pontról kettőre minősítik vissza, ám ez nem történt meg, Bajcajev pedig 5-3-ra kikapott és az ötödik helyen végzett.

“Nagyon bosszantó ez a vereség. Már szinte megvolt az érem, jobb volt mint a georgiai. Nagyon sajnálom” – kezdte értékelését a kapitány. – “Nem tudom hibáztatni, amiért lábra ment, nem azzal volt a gond, hanem ott kellett volna felemelni a fejét és nem tudta volna eldobni ellenfele.”

A szakvezető azt is elmondta, hogy nem csupán Bajcajev helyosztója miatt bosszankodott a vb-n, több más olyan meccs is volt, melyen győzelmet engedtek ki kezükből a versenyzői.

“Most egyértelműen bosszús vagyok. Még úgy is, hogy előzetesen egy éremben és egy további helyosztós mérkőzésben bíztam, így a kitűzött célt elértük. Csak lehetett volna több is” – mondta Bánkuti Zsolt.

A magyar csapat így négy éremmel zárta a vb-t, melyen korábban a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Lévai Zoltán második lett, míg Losonczi Dávid (kötöttfogás 87 kg) és Lévai Tamás (kötöttfogás 82 kg) a harmadik helyen zárt. Vasárnap pedig Muszukajev Iszmail (szabadfogás 65 kg) bronzot nyert.

A fotó illusztráció. 

Ajánljuk még