logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mégis megműtik Sallai Rolandot

Mégis műteni kell Sallai Rolandot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott támadóját, aki szeptember 3-án a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan.

A 25 éves futballista édesapja kedden az M1-nek elmondta, hogy fia éppen a műtőben van, a szemgödrében tört el egy csont, amit meg kell erősíteni. Hozzátette, a látásával nincs gond, de félő, hogy az elmozdult csont úgy marad, emiatt van szükség az operációra.

Az orvosok szerint Sallai Roland négy hét múlva léphet pályára újra. A szélsőnek így a szeptember 23-i németek, valamint a három nappal később sorra kerülő olaszok elleni Nemzetek Ligája-találkozót várhatóan ki kell hagynia.

A támadót a leverkuseni Jonathan Tah úgy rúgta arcon, hogy a cipője a szemét is érte. Sallait az eset után percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.

Ajánljuk még