logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kikapott a Hanga nélkül felálló magyar csapat Litvániától

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 87-64-re kikapott a litván csapattól kedden az Európa-bajnokság kölni csoportjának negyedik fordulójában, így továbbra is nyeretlen.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese csütörtökön mutatkozott be egymás utáni a második Eb-jén, és 95-85-re kikapott a bosnyákoktól, szombaton 103-88-ra alulmaradt a címvédő szlovénokkal szemben, majd vasárnap – óriási csata végén – 78-74-es vereséget szenvedett az olimpiai ezüstérmes franciáktól.

Ez egyben azt jelentette, hogy a hátralévő két csoportmeccsnek már nem maradt tétje Vojvoda Dávidék számára, mivel biztosan lemaradtak a továbbjutást jelentő első négy helyről, és két győzelemmel sem kerülhettek be a nyolcaddöntőbe. A válogatott ráadásul a folytatásban nem számíthatott Hanga Ádámra, a Real Madrid klasszisa ugyanis combsérülést szenvedett, és elutazott klubjához kezelésre.

Ami a keddi ellenfelet illeti, a litvánok szintén három vereséggel álltak, de ők még reménykedhettek a továbbjutásban.

Ehhez okvetlenül meg kellett verniük a magyarokat, illetve az is fontos volt nekik, hogy csoport keddi első összecsapásán a franciák legyőzzék a bosnyákokat.

Jól tudták ezt a korán kiérkezett litván szurkolók is, akik üdvrivalgással fogadtak minden francia kosarat, mint ahogy a túloldalon a kimaradt bosnyák helyzeteket is. Az olimpiai ezüstérmes gallok végül hozták a papírformát, így életben tartották a litván továbbjutási álmokat.

A balti alakulat ennélfogva éles meccsre készülhetett, és az is némiképp rossz ómen volt a csata előtt, hogy a magyar válogatott éppen Litvániától szenvedte el története legsúlyosabb vereségét: az 1939-es Eb-n az ellenfél 79-15-re nyert Kaunasban.

A túloldalon amúgy a magyaroknak ismerős arcok álltak, mivel két hete világbajnoki selejtezőn is találkozott a két csapat, s akkor a litvánok 88-78-ra győztek Szombathelyen. A rivális tehát annak a tudatában kezdte meg a negyedik fordulós mérkőzést, hogy győzelem esetén marad esélye a berlini folytatásra, vereség esetén viszont – a magyarokkal együtt – csomagolhat a csoportkör után.

Vélhetően a biztos búcsú miatt mintegy 100 főre fogyatkozott a magyar tábor a Lanxess Arenában, miközben a szemközti palánk alatt legalább ezer piros-zöld-sárga szurkoló biztatta kedvenceit.

A Vojvoda vezette magyarok 7-6 után sorozatban 9 pontot kaptak, főként a két NBA-sztár, Jonas Valanciunas (New Orleans Pelicans) és a legendás Arvydas Sabonis fia, Domantas Sabonis (Sacramento Kings) jóvoltából. Ivkovics Sztojan 9-17-nél időt kért, és sikerült felrázni a társaságot, mivel nemsokára 16-20 állt a nagyórán, közben a 37 éves Ferencz Csaba bedobta első pontjait az Eb-n.

A második negyedben Perl Zoltán triplájával egy pontra csökkent a távolság (23-24), a Japánban légióskodó Allen Rosco remek betöréseket mutatott be, és 27-26-nál már a magyarok voltak előrébb. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert két dobott pontra 15-öt kapott a csapat, amit egy egész szektort befedő zászló kifeszítésével ünnepeltek meg a litván szurkolók. A nagyszünetben 33-48 volt az állás.

Térfélcsere után 42-62-nél eldőlni látszott a mérkőzés,

a 211 centis Valanciunas – aki vasárnap a litvánok kétszeri hosszabbítás után elveszített németek elleni meccse után görcsöktől kiabálva ment be az öltözőbe – ekkor 21 pontnál tartott. A túloldalon hamarosan a csereemberek kerültek pályára, ennek ellenére nem csökkent a hátrány, az utolsó játékrész 52-75-ről indult.

Közben Váradi Benedek ujjsérüléssel a kispadra kényszerült. A hátralévő időre már nem maradt számottevő izgalom, a rivális magabiztosan őrizte előnyét, és sikerével életben tartotta nyolcaddöntős esélyeit.

Ivkovics Sztojan először Váradi kieséséről beszélt:

Kidőlt az első számú irányítónk, és a mi játékunk nagyban függ az 1-es poszttól. Onnantól már csak túlélésre játszottunk. Holnap remélhetőleg igazi gálameccsen búcsúzunk majd” – jelentette ki a kapitány. Golomán György kiemelte, hogy a jobb erőkből álló ellenfelekkel szemben is nyerni mennek ki a pályára.

Remek és kemény ellenféllel találkoztunk ma, de nem féltünk. A mi válogatottunk még jó pár évig együtt marad, folyatamosan dolgozunk az összhangon, és csapatként akarunk fejlődni. Holnapra is azt tervezzük, hogy megverjük a németeket” – tette hozzá a 2,11 méter magas center, aki a 2022/23-as idénytől éppen Litvániában, a Lietkabelisnél légióskodik majd.

A négy vereséggel álló magyar csapat szerdán 20.30-tól fejezi be Eb-szereplését a házigazda németek ellen.

Ajánljuk még