Az egykori kiváló autóversenyző Nelson Souto Maior néven született Rio de Janeiróban. Orvos apja – aki rövid ideig brazil egészségügyi miniszter volt – regionális teniszbajnokságokat nyert, ezért legkisebb fiát is a teniszezés felé kezdte terelni. A kis Nelson 12 évesen már ígéretes tehetségnek számított, de nem találta eléggé izgalmasnak a labdaütögetést, ezért 14 évesen titokban – édesanyja lánykori nevét, a Piquet-t használva – gokartozni kezdett.
Tehetős szülei két év múlva beíratták egy kaliforniai tenisziskolába, de Nelsont csak a gokartok és a sportkocsik érdekelték. Hazatérve a hetvenes évek közepén brazil és dél-amerikai gokartbajnoki címeket szerzett, de szüleit ezzel sem győzte meg. Egyetemre küldték, ahonnan egy év után kimaradt, eladta személyautóját, aminek árából vásárolt egy a Volkswagen Bogár alapjára épülő együléses versenyautót (Formula Vee), amivel 1977-ben brazil bajnok lett.
Piquet példaképe, a kétszeres F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi tanácsára Angliába költözött, hogy a ranglétrát végigjárva feljuthasson a Forma–1-be. 1978-ban hét győzelmet aratott és megnyerte a brit Forma–3 bajnokságot, ekkor már a legjobb F1-es csapatok is felfigyeltek rá. Abban a szezonban három versenyen is indulhatott Ensign, McLaren és Brabham autók volánja mögött.
Bernie Ecclestone 1979-ben szerződtette a Brabham-istállóhoz, ahol Niki Lauda csapattársa lett.
#OnThisDay in 1982.
Nelson Piquet (Brabham-BMW-BT50) secured pole position for the Austrian Grand Prix at the Österreichring.
Riccardo Patrese made it an all-Brabham front row for the race.© Motorsport Images #F1 pic.twitter.com/pD3hmgrPzH
— F1 1980-1989 🏁 (@F1_1980_1989) August 14, 2022
Lauda visszavonulása után, 1980-ban három nagydíjat nyert a megbízhatatlan Alfa Romeóról „golyóálló” Ford-Cosworth motorra váltó Brabhammel, és a szezon végén második lett az ausztrál Alan Jones (Williams) mögött. A következő évadban minden összejött a brazil számára, újabb három győzelmének, valamint kiváló helyezéseinek köszönhetően 1981-ben megszerezte első világbajnoki címét. Az 1982-es évadban csak egyszer állhatott a dobogó legfelső fokára az új BMW turbómotor megbízhatatlansága miatt – igaz, ezt saját szurkolói előtt, Brazíliában tehette meg.
Nelson Piquet 1983-ban már egyértelműen a világ egyik leggyorsabb F1-es versenyzőjének számított, kiélezett csatát vívott a Renault Turbót kormányzó Alain Prosttal. Francia riválisa szinte az egész szezonban vezette a pontversenyt, de Piquet és a Brabham–BMW csapat nagyot hajrázott. A brazil két remek győzelemmel (Monza és Brands Hatch) ledolgozta hátrányát, majd az idényzáró Dél-afrikai Nagydíjon a motorját kímélve, vezető pozícióját csapattársának, Riccardo Patresének átengedve harmadikként ért célba. Ez is elegendő volt azonban ahhoz, hogy Piquet megszerezze második vb-címét, és az első turbómotoros bajnoki titulust a Brabham–BMW-nek.
Kyalami, 1983: Piquet célba ér és ezzel kétszeres világbajnok (eredeti brazil kommentár)
Nelson Piquet Bi Campeão de F1 em 1983 com sua Brabham. Grande Prêmio da África do Sul realizado em Kyalami.
Narração emocionante de @galvaobueno pic.twitter.com/Rm2YLHN27d
— Piquet History (@NelsonPiquetF1) February 23, 2021
Az állandó utazásba belefáradt brazil sztár már a visszavonulását fontolgatta, de Lauda unszolására végül vett egy magánrepülőgépet (meg egy luxusjachtot), és folytatta a versenyzést. A következő évaekben a Brabham versenyképtelennek bizonyult, és amikor Frank Williams 1985 végén háromszoros gázsit ajánlott neki, habozás nélkül elfogadta a Williams–Honda ajánlatát.
„Amíg élek, nem fogom tudni meghálálni Kekének ezt az óriási szívességet”
– viccelődött Nelson a finn Keke Rosbergre célozva, aki a Williamsnek hátat fordítva váratlanul a McLarenhez igazolt.
Új csapattársa a becsvágyó Nigel Mansell lett, aki ráadásul angol volt, mint a Williams csapat alkalmazottainak többsége. A két temperamentumos és önbizalomtól duzzadó pilóta viszonya gyorsan elmérgesedett, 1986-ban annyira el voltak foglalva személyes viszályukkal, hogy Alain Prost az utolsó futamon elhalászta előlük a világbajnoki címet.
Nelson Piquet / Nigel Mansell / GP Paul Ricard 1987. #F1 📸 Girardo & Co. Archive pic.twitter.com/8TtkTQWzZu
— Legendary F1 🏁 (@LegendarysF1) February 27, 2022
Piquet azonban az 1986-os első, majd az 1987-es második Magyar Nagydíj megnyerésével örökre beírta magát a sportág nagykönyvébe, és számos rajongót szerzett Magyarországon.
Talán a legnagyobb „rajongója” egy budapesti hölgy volt, akit az F1-es sztár feleségül is vett, s közös gyermeküket Lászlónak nevezték el.
A Williams-csapattársak 1987-es csatájában Mansell nyert több futamot (hatot), mégis a csak három elsőségig jutó Piquet végzett a pontverseny élén, aki ezek mellett hatszor másodikként hozta célba turbómotoros autóját. Nelson Piquet ezzel háromszoros F1-es világbajnok lett, hasonlóan Jackie Stewarthoz, Niki Laudához és Ayrton Sennához.
Kapcsolódó tartalom
Piquet utolsó két F1-es szezonját a Benetton pilótájaként futotta 1990-ben és 1991-ben. Kiváló üzleti érzékét már az ekkor kötött szerződésében is kamatoztatta. Évi 500 ezer dolláros alapfizetése nem számított soknak a kor sztárgázsijaihoz viszonyítva, de a rafinált brazil pontprémiumot is kialkudott magának, ami alapján minden megszerzett vb-pontért plusz 50 ezer dollár ütötte a markát.
Forma–1-es pályafutása alatt 204 nagydíjon állt rajthoz, három világbajnoki címet szerzett, 60 dobogós helyezéséből 23 volt futamgyőzelem, 24 alkalommal indulhatott az első rajtkockából és 23-szor volt övé a leggyorsabb kör.
1992-ben elindult az Indianapolis 500-on, de verseny közben teljes sebességgel a védőkorlátnak csapódott, fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett, lába is több helyen eltört. A baleset miatt kénytelen volt felhagyni az együléses kategóriákkal, 1996-ban és 1997-ben részt vett a Le Mans-i 24 órás autóversenyen. 1997-ben és 2006-ban megnyerte a brazil 1000 mérföldes autóversenyt, utóbbit fiával, Nelson Piquet Jr.-ral közösen.

Visszavonulása után sikeres üzletemberré is vált, Brazíliában az ő cége volt az egyik első, amely a tehergépkocsik műholdas nyomkövetésével foglalkozott.
A playboy életstílusáról ismert Piquet háromszor nősült, házasságából és kapcsolataiból hét gyermeke született. Fiai közül négyen is apjuk nyomdokaiba léptek.
Geraldo kamionversenyzőként vált sikeressé; Nelson Piquet Jr. 2008–2009-ben a Renault F1-es csapatánál versenyzett, majd a 2014-ben az elektromos autók számára kiírt Formula-E kategória első világbajnoka lett; László motorversenyző lett, Pedro 2020-ban a Forma–2-ben indult. Kelly lánya modell, blogger és Max Verstappen menyasszonya, Julia pedig sportújságíró lett.
Habár híres-hírhedt volt nyers és szókimondó stílusáról, Nelson Piquet a száguldó cirkusz történetének egyik legjobb pilótája. 2000-ben bekerült a Nemzetközi Motorsport Hírességek Csarnokába, hazájában a riói és a brasíliai versenypályát is róla neveztek el.
Címlapfotón: A 2. Forma–1-es Magyar Nagydíj győztese, a brazil Nelson Piquet és a második helyezett Ayrton Senna a dobogón a mogyoródi Hungaroringen, 1987. augusztus 9-én (Fotó: MTI/Németh Ferenc)