logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fortuna rákacsintott a pechkirályra: Nigel Mansell 30 éve lett világbajnok a Hungaroringen

| Szerző: Simon István
Három elvesztett vb-cím után Nigel Mansell rajongói már kezdtek lemondani arról, hogy kedvencük valaha a Forma–1 trónjára ülhet. A „Brit Oroszlán” azonban még egyszer, utoljára megrázta magát, és a rá jellemző látványos, agresszív versenyzéssel visszakapaszkodott a dobogóra a Magyar Nagydíjon, és ezzel világbajnok lett. A hirado.hu munkatársa ott volt azon a forró vasárnapon, 1992. augusztus 16-án a Hungaroringen.

Nigel Mansell az 1980-as években és a kilencvenes évek elején minden követ megmozgatott, hogy beteljesítse ifjúkori álmát és Formula–1-es világbajnok legyen. Sokáig úgy tűnt azonban, hogy ez sohasem fog megvalósulni. A bajuszos brit hiába vezetett gyorsan és látványosan a Williams–Honda turbóval (1985-87), a Ferrarival (1989-90), majd ismét a Williamsnél (1991-92 – immár Renault-motorral), hiába tudott úgy előzni, mint senki más. Jellemzően vezető helyen vagy dobogós pozícióban haladva válogatott sorscsapásokat kellett elszenvednie.

Az adelaide-i évadzáró futamon 1986-ban kocsija jobb hátsó defektet kapott 300 km/h-s sebességnél, ezzel szertefoszlottak a toronymagas esélyesnek tartott Mansell világbajnoki álmai.

A következő évben, 1987-ben Mansell hat versenyt nyert, szemben brazil csapattársa és egyben riválisa, Nelson Piquet három győzelmével. Ebben az évben történt, hogy az angol már majdnem egy teljes körrel vezetett Piquet előtt a Hungaroringen, amikor az 5-ös számú Williams egyik hátsó kerekéről lerepült a kerékrögzítő anya, így Mansell biztosnak látszó 9 pontot veszített el. Ez, meg az idény utolsó előtti futamán, a Japán Nagydíj egyik edzésén elszenvedett súlyos balesete meggátolták abban, hogy a pontversenyben megelőzhesse a brazilt – ismét a vb ezüstérem jutott neki.

Mansell harmadik világbajnoki esélye 1991-ben kínálkozott, amikor Ayrton Senna és a McLaren–Honda volt az ellenfele.

Az angol csapata, a Williams akkoriban a kormányra szerelt sebességváltóval kísérletezett, ami a szezon elején sok műszaki hibát, kiesést okozott. Ezt kihasználva Senna négyből négy győzelemmel kedzte a szezont. Mansell és a Williams–Renault az idény közepén rákapcsolt, és a nyár közepén mesterhármassal – a Francia, a Brit és a Német Nagydíj megnyerésével – megtörte Senna és a McLaren hegemóniáját.

A szezon vége felé Portugáliában Mansell vezetett, de az egyik kerékcseréje során rosszul rögzítették a jobb hátsó kerekét, majd fekete zászlóval kiintették a versenyből, mivel a Williams szerelői hátrafelé tolták az autóját a bokszutcában, ami a szabályok szerint tilos.

A 39. életéve felé robogó Mansell tudta, hogy valószínűleg 1992-ben lesz az utolsó esélye a vb-cím megszerzésére.

A versenyző és mérnökei ekkorra már tökéletes egységet alkottak, és az akkor még kevéssé ismert főtervező, Adrian Newey pedig mestermunkát végzett az aerodinamikailag szinte tökéletes, aktív futóművel, kipörgésgátlóval, blokkolásgátlóval (ABS) és kormányváltóval felszerelt Williams FW14B formájában.

Mansell még Senna egy évvel korábbi teljesítményét is felülmúlta, amikor a pole pozícióból indulva, fölényesen megnyerte az első öt versenyt. A Magyar Nagydíj előtt már olyan tetemes pontelőnnyel rendelkezett az angol, hogy a Hungaroringen a harmadik hely is elég lett volna a világbajnoki koronához.

Mansell kontra Senna: az utolsó nagy összecsapás

Az edzéseken a csapattársa, Riccardo Patrese elhalászta előle a pole pozíciót, de Mansell nem aggódott: így is az első rajtsorból indulhatott, Sennát és az akkor még zöldfülű Michael Schumachert megelőzve. Okulva az 1986-os drámai eseményekből, Mansell a technikára vigyázva óvatosan rajtolt, talán túlságosan is: Patrese mellett mindkét McLaren-pilóta, Senna és az osztrák Gerhard Berger is elsuhant mellette. Mansell kisvártatva visszaszerezte a harmadik helyet Bergertől, de a 77 körös futam 31. körében túl szélesen vette be az egyik kanyart, így az osztrák visszaelőzte. Az angol két fordulóval később korrigált, és visszavette a bajnoksághoz szükséges harmadik helyet a Mclaren-pilótától.

Senna kényelmesen vezetett Mansell előtt – ám ekkor jött az újabb csavar: a Williams lassú defektet kapott a műanyag törmelékre hajtva, ami még korábbi balesetek miatt hevert a pályán! Az angol harcos ezért az 51. körben ismét kiállt kerékcserére, emiatt a hatodik helyre esett vissza. Mansell gyorsan megelőzte a Lotus újoncát, Mika Häkkinent, majd a csapattársa, Patrese következett volna, de az olasz motorhiba miatt kiesett, még mielőtt Mansell utolérhette volna. Schumacher Benettonjáról letört a hátsó szárny, kipördülésével Mansell újabb pozíciót szerzett, majd ismét – ki más? – Berger következett a sorban.

A Williams stratégiáért is felelős igazgatója, Patrick Head ekkor kétségbeesetten berádiózott Mansellnek: „Előzd meg Bergert, kell a második hely a bajnoksághoz!”

Head rosszul kalkulált, de a tüzes Mansellt nem kellett kétszer buzdítani: a célegyenesvégi féktávon kihúzódott Berger mellé, és egy kockázatos manőverrel ismét maga mögé utasította, ezzel átvette a második helyet.

 

Ayrton Senna 1988 és 1991 után harmadszor nyert Mogyoródon, de a leintés pillanatában a (nem csak) boldogságtól megrészegült brit szurkolók kezdtek átmászni a kerítésen, és özönlötték el a Hungaroring célegyenesét. E sorok szerzője együtt futott velük be a bokszutcába, egészen az eredményhirdetésnek helyet adó dobogó alá, amelyen némi hatásszünet, várakoztatás után a Forma–1 három legendás alakja jelent meg: a futamgyőztes Senna, a világbajnok Mansell és Berger, az örök közönségkedvenc.

Ayrton Senna (McLaren-Honda, jobbra), a 7. Formula–1 Magyar Nagydíj győztese átöleli másodikként célba ért, s ezzel világbajnoki címet szerzett vetélytársát, Nigel Mansellt (Williams-Renault) a dobogón a Hungaroringen, 1992. augusztus 16-án. (MTI Fotó: Földi Imre)

Megható és felemelő pillanat volt, amikor az akkor már háromszoros világbajnok

Senna felhúzta maga mellé nagy riválisát, Mansellt a dobogó tetejére, és a himnuszok alatt a fülébe súgta: „Remek érzés, ugye? Most már tudod, hogy ezért csináltam mindent, amit az elmúlt években tettem.”

Nigel Mansell aznap este a feleségével, Rosanne-nal, no meg versenymérnökével, David Brownnal és annak feleségével együtt a Gundelben vacsorázott, pezsgővel koccintottak a „Brit Oroszlán” első – és egyetlen – F1-világbajnoki címére.

1992. augusztus 16-a az ünneplésről szólt, pedig az angol bulldog helyzete, jövője egyáltalán nem nézett ki rózsásan. Csapatfőnöke, Frank Williams ugyanis a gárda francia motorpartnere, a Renault nyomására titokban leszerződtette Alain Prostot az 1993-as szezonra, akivel Mansell csak azzal a feltétellel lett volna hajlandó egy csapatban versenyezni, ha Williams írásban garantálja a minden tekintetben egyforma bánásmódot. Miután Frank Williams erre nem volt hajlandó, a becsületében sértett Mansell úgy döntött, inkább továbbáll az amerikai IndyCar-sorozatba, ahol 1993-ban első nekifutásra megszerezte a bajnoki címet. De ez már egy másik történet.

Ajánljuk még