logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ötödször nyerte el a Szuperkupát a Real Madrid

A Bajnokok Ligájában címvédő Real Madrid 2–0-ra nyert szerdán az Európa-liga-győztes Eintracht Frankfurt ellen a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésen.

A Helsinkiben rendezett találkozón a királyi gárda a 37. percben az osztrák David Alaba találatával szerzett vezetést. A végeredményt Karim Benzema állította be a 65. percben.

A spanyol klub 2002, 2014, 2016 és 2017 után most ötödször hódította el a trófeát, ezzel utolérte az AC Milant és az FC Barcelonát az örökrangsor élén.

A Real olasz vezetőedzője, Carlo Ancelotti negyedik Szuperkupa-diadalát ünnepelhette, kétszer az AC Milannal és immár kétszer a jelenlegi csapatával ért a csúcsra.

Az esélyesebb Real Madrid a kezdéstől többet birtokolta a labdát és irányította a játékot, az első negyedórában mégis az Eintracht Frankfurt futballozott veszélyesebben, ugyanis Courtois-nak kétszer is nagyot kellett védenie. A spanyolok első komolyabb lehetőségére 17 percet kellett várni, akkor Tuta a gólvonalról mentett. A játékrész második felére alábbhagyott a németek lendülete, így a királyi gárda többnyire meddő mezőnyfölényével teltek a percek, mígnem Alaba találatával a BL-győztes előnybe került.

A második félidő elején a Real eldönthette volna az összecsapást, de előbb Trapp védett bravúrosan lábbal, majd Casemiro lövésénél a kapufa segítette ki. A madridiak végül a 65. percben tették megnyugtatóvá az előnyüket, amikor Benzema 15 méteres lövése talált utat a kapuba. A hátralévő időben a németek hiába próbáltak támadni a felzárkózás reményében, a spanyol csapat magabiztosan futballozva őrizte az eredményt, sőt, gyors ellentámadásokból akár még újabb gólokat is szerezhetett volna. Összességében a Real Madrid megérdemelten győzött.

Európai Szuperkupa:

Real Madrid – Eintracht Frankfurt 2–0 (1–0)

Helsinki, Olimpiai Stadion, 31.042 néző vezette: Michael Oliver (angol)

gólszerzők: Alaba (37.), Benzema (65.)
sárga lap: Alario (92.)

Real Madrid: Courtois – Carvajal (Rüdiger, 85.), Éder Militao, Alaba, Mendy – Modric (Rodrygo, 66.), Casemiro, Kroos (Tchouaméni, 85.) – Valverde (Camavinga, 76.), Benzema, Vinícius (Ceballos, 85.)

Eintracht Frankfurt: Trapp – Touré (Alario, 70.), Tuta, N’Dicka – Knauff, Sow, Rode (Götze, 58.), Lenz – Kamada, Borré, Lindström (Kolo Muani, 58.)

Ajánljuk még