logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Új impulzusokra volt szüksége a magyar férfi vízilabda-válogatott kulcsemberének

Vámos Márton elsősorban azért szerződött a görög Olimpiakosz férfi vízilabdacsapatához, mert új impulzusokra volt szüksége.

A 30 éves, világ- és Európa-bajnok játékos a közmédiának csütörtökön elmondta, öt év alatt mindent megnyert a Ferencvárossal, amit csak lehetett, és most úgy érezte, itt az ideje a váltásnak és annak, hogy új kultúrát ismerjen meg. „Remélem, a légiós élet és az új impulzusok lökést fognak adni pályafutásom maradékára” – fogalmazott Vámos.

Hozzátette, az Olimpiakosz – amely 2017-ben is szerette volna szerződtetni – már januárban megkereste és gyorsan megállapodtak, így más ajánlata nem is volt. Megjegyezte, a csapat nyáron kinevezett szerb vezetőedzőjével, Igor Milanoviccsal még nem beszélt, de nagyjából tisztában van azzal, mi lesz a szerepköre az athéni együttesben.

A csapat tavasszal lemaradt a Bajnokok Ligája végjátékáról, így úgy gondolom, az új szezonban a minimális cél a nyolcas döntő elérése lesz, utána pedig az, hogy ott kihozzuk magunkból a maximumot” – tekintett előre Vámos, aki szemműtétje miatt nem lesz ott a címvédő magyar válogatottban az augusztus 27-én rajtoló spliti Európa-bajnokságon.

Ajánljuk még