logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elismerték: a szervezők a felelősek a BL-döntőn kialakult káosz miatt

| Szerző: hirado.hu
A hivatalos vizsgálat lezárultával felmentette a Liverpool szurkolóit a francia szenátus, amely egyúttal azt is kijelentette, hogy a májusi párizsi labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő botrányos eseménysorozata adminisztratív hibák és mulasztások miatt játszódhatott le.

 

„A szenátus vizsgálata arra az eredményre jutott, hogy minden egyes francia hatósági szerv kudarcot vallott a szervezés során. Mindenki a maga útját járta anélkül, hogy valós koordináció működött volna”idézte a Metro Laurent Lafont, a vizsgálat egyik elnökét.

Lafon továbbá azt is hangsúlyozta, hogy Franciaország belügyminisztere, Gérald Darmanin, sportminisztere, Amélie Oudéa-Castéra, valamint a párizsi rendőrfőkapitány, Didier Lallement beszámolói – amelyek szerint a brit szurkolók hibáztathatók a kialakult káoszért – alaptalannak bizonyultak.

Kapcsolódó tartalom

„Hiába próbálták rákenni a liverpooli szurkolókra a botrány kirobbanását, egyáltalán nem ők tehettek a történtekről” – folytatta a vizsgálat elnöke.

A szenátus jelentésében egyértelművé teszi, hogy minden szinten rosszul szervezett volt a stadionba való beléptetés.

„A digitális jegyek nem működtek, ezért rövid időn belül hatalmas tömeg gyűlt össze a forgókapuknál. Emellett egy vasúti sztrájk is rontotta a helyzetet, aminek következtében a fokozatos áramlás helyett nagy tömegben érkeztek meg az angol szurkolók. Ráadásul meg is támadták őket, de a rendőrség egy héttel később törölte az utcai kamerák felvételét, mondván, hogy azok mentését senki sem kérte” – fogalmazott Lafon, aki azt is elmondta, hogy a szenátus egy sor ajánlást fog tenni a jövőbeli fejlesztésekre.

Mint arról korábban beszámoltunk, a párizsi Stade de France stadionban rendezett május 28-ai Real Madrid–Liverpool Bajnokok Ligája-döntő csak több mint félórás csúszással kezdődött el, miután a beléptetésnél tumultuózus jelenetek zajlottak le, több liverpooli drukker nem jutott be időben a helyére, közel 40 ezer szimpatizáns pedig hamis jeggyel próbált meg bejutni az arénába.

A vendégdrukkereket, köztük gyerekeket is, a rendőrök könnygázzal fújták le. Sokan panaszkodtak arra, hogy a stadion körül zajló kaotikus jelenetek során lökdösték és bántalmazták őket, többüket pedig zsebtolvajok lopták meg. Még a liverpooli polgármestert, Steve Rotheramet is kirabolták, aki szintén a helyszínen nézte meg a mérkőzést.

Az állítólagos 40 ezer hamis jeggyel érkező angol drukkerről azonban semmilyen bizonyíték nem került elő, sőt, Linda Buquet, a Synergie-Officiers francia rendőrszakszervezet képviselőjének korábbi nyilatkozata szerint egyenesen képtelenség, hogy annyian próbálkoztak volna fals belépővel bejutni.

Angol sajtóértesülések szerint pedig a francia hatóságok megakadályozták, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tisztviselői valós információkkal szolgálhassanak a döntőt megelőző párizsi rendbontás hátteréről. A hírek szerint az ügy politikai indíttatású, a francia kormány magasabb szintjeit is elérő tudatos eltussolásáról lehetett szó.

Gérald Darmanin belügyminiszter a múlt hónapban a szenátus bizottsága előtt elismerte, hogy a dolgokat jobban meg lehetett volna szervezni, és bocsánatot kért a könnygáz „aránytalan” használatáért. De fenntartotta, hogy a kialakult helyzetért nagyrészt a Liverpool-szurkolók hibásak, hiszen sokan közülük hamis jeggyel akartak belépni.

Jean-Noël Buffet, a szenátus társelnöke hazugsággal vádolta Darmanint, miszerint az utólagos mentegetőzés és tagadás csak szította a helyzetet. Buffet szerint ha elismerte volna a hibákat és bocsánatot kért volna, nem lett volna probléma. Darmanin azóta bocsánatot kért a szurkolóktól a stadionon kívül történtek miatt.

A BL-döntő botrányos történései után komoly kérdések merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy Párizs képes lesz-e a közeljövőben nagyszabású sporteseményeknek otthont adni. A válasznak mihamarabb meg kellene fogalmazódnia, hiszen két év múlva, 2024-ben nyári olimpiát rendeznek a francia fővárosban.

A címlapfotón a liverpooli szurkolók a párizsi BL-döntőn (Forrás: Twitter)

Ajánljuk még