logo

Műsorújság

Rendkívüli

Holtan került elő a Kis-Duna-ágban eltűnt bv-dolgozó

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Edzőváltás a Real Madridnál

Kedden derült ki, hogy 11 év után megváltak a szakvezetőtől. A Hanga Ádámot foglalkoztató Real Madrid kosárlabdaklub kedden egészségi okok miatt elköszönt Pablo Laso vezetőedzőtől, utódja eddig segítője, Jesús Mateo Díez lett.

A spanyol klub június 5-én közölte, hogy Laso szívrohamot kapott, emiatt kórházban kezelik.

Kedden derült ki, hogy 11 év után megváltak a szakvezetőtől, és bár közleményük szerint közös megegyezéssel bontották fel a jövő nyárig szóló szerződését, Laso a közösségi médiában azt írta, tökéletesen alkalmas a munkavégzésre, kezelőorvosai pedig teljes mértékben megerősítették, hogy továbbra is a legmagasabb szinten dolgozhat.

Erre a Realnál úgy reagáltak, hogy ők is konzultáltak orvosokkal, akik szerint a klub számára nyilvánvalóan kockázatos, az egészségére nézve pedig veszélyes, ha az edző nem vesz ki szabadságot a szívműtétje után. Laso ellenezte mindezt, amit a klub teljes felelőtlenségnek tart.

Az 54 éves Laso a fővárosiakkal az Euroligát kétszer, a spanyol bajnokságot és a Király Kupát pedig hat-hat alkalommal nyerte meg. Az Euroligában idén ezüstérmes lett a csapat.

Jesús Mateo Díez korábban a Real utánpótlásában dolgozott, majd az olasz, a spanyol és a kínai élvonalban volt vezetőedző, Laso munkáját 2014 óta segítette.

Ajánljuk még