logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bukott a női Giro d'Italia magyar versenyzője

Elisa Balsamo nyerte a sprintbefutót a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszán, amelynek hajrájában Vas Kata Blanka bukott.

Kedden a Carpi és Reggio Emilia közötti 126,1 kilométeres etapon összetettben nem veszélyes ötfős szökést engedett el öt perc feletti különbséggel a mezőny, ám a sprinterek csapatai érdekeltek voltak az utolérésben. Az utolsóként elöl maradt szökevényt négy kilométerrel a cél előtt „csapták hátba”.

Az egy kilométeres kapunál Vas összeakadt a Movistar egyik versenyzőjével és a kordonra zuhant, többen buktak.

Az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai, országúti mezőnyversenyben világbajnoki negyedik, terepkerékpárban Európa-bajnoki ezüstérmes magyar bringása jó pár perces lemaradással a bal vállát fogva gurult a célba, mivel az utolsó három kilométeren belül történt az esés, így a győztessel azonos időt kapott.

Megnézett a jumbós orvos és azt mondta, hogy szerinte nincs törés. Fáj, de elviselhető” – írta az MTI megkeresésére a magyar bajnok Vas.

Az utolsó kanyarba 130 méterrel a cél előtt a világbajnok Elisa Balsamo fordult először, aki meg is nyerte az etapot, a második szakasz után másodszor nyert ezen a Girón. Az összetett élén nem történt változás, Annemiek van Vleuten őrzi a rózsaszín trikót. Szerdán a Sarnico és Bergamo közötti 114,7 kilométeres táv vár a mezőnyre a vasárnapig tartó viadalon.

Eredmények:

5. szakasz, Carpi-Reggio Emilia, 126,1 km:

1. Elisa Balsamo (olasz, Trek-Segafredo) 3:05:02 óra

2. Charlotte Kool (holland, DSM) azonos idővel

3. Marianne Vos (holland, Jumbo-Visma) a. i.

…130. Vas Kata Blanka (SD Worx) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) 11:51:35 óra
2. Mavi García (spanyol, UAE) 25 másodperc hátrány
3. Marta Cavalli (olasz, FDJ Nouvelle-Aquitaine Futuroscope) 57 mp h.
…27. Vas 11:41 perc hátrány

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még