logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hajrá, magyarok! Nekik szurkolhatunk vasárnap a vizes vb-n

| Szerző: hirado.hu
Öt év után ismét Magyarország ad otthont a vizes világbajnokságnak, amelynek versenyei július 3-ig tartanak. A hirado.hu mindennap megmutatja, kik azok a magyar versenyzők, akikért az aktuális versenynapon szoríthatunk. Vasárnap a nyílt vízi vegyes váltónknak és a női vízilabdacsapatnak szurkolhatunk.

Szombaton véget ért a hazai rendezésű vizes vb első szakasza: a medencés úszók befejezték a küzdelmeket, mostantól nyílt vízen, a Lupa-tónál folytatódnak a versenyek.

Kapcsolódó tartalom

A medencés számokhoz hasonlóan – ahol Magyarország Milák Kristóf révén két aranyat szerzett, vele együtt pedig összesen 18 döntős szereplése volt úszóinknak – a nyílt vízen is több versenyzőnk tartozik a világ élvonalába.

Bemutatkoznak a nyílt vízi úszónk – mindjárt éremesély az első versenynapon

Elsőként Rasovszky Kristófot kell kiemelnünk, akit alighanem a tavalyi tokiói olimpián elért ezüstérme után ismerhetett meg igazán az ország, pedig a 25 éves klasszis már korábban is ért el kiváló eredményeket:

  • 2018-ban ő lett az első nyíltvízi úszó, aki mindhárom távon Eb-érmes lett (5 és 25 kilométeren arany-, 10 kilométeren ezüstérmet szerzett Glasgow-ban, ráadásként a csapattal a harmadik helyen végzett),
  • egy évvel később Kvangdzsuban megszerezte a magyar úszósport első világbajnoki címét nyílt vízen, az 5 kilométeres távon,
  • ezután következett a már említett olimpiai ezüstérem, 10 kilóméteren.

Nemcsak nekünk magasak az elvárásaink vele szemben, ő maga is három éremben bízik a Lupa-tavon, ahol 5 és 10 kilométeren indul, valamint Betlehem Dávid, Olasz Anna és Rohács Réka oldalán a 4×1500-as váltóban. Utóbbiban mutatkozik be ma.

A magyar csapat másik erőssége Olasz Anna: világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmesünk tavaly az olimpián épphogy lecsúszott a dobogóról és a negyedik helyet szerezte meg 10 kilóméteren. Reméljük a váltóval együtt ma egy helyet javít ezen a helyezésen.

Az mindenesetre bíztató, hogy a tavalyi nyíltvizi úszó Eb-n, szintén a Lupa-tavon bronzérmet szerzett az ugyanebben az összeállításban felálló magyar csapat.

Rasovszky Kristóf, Olasz Anna, Rohács Réka és Betlehem Dávid (b-j) a harmadik helyezett magyar váltó tagjai a nyíltvízi úszók 5 kilométeres csapatversenyének eredményhirdetésén a vizes Európa-bajnokságon a budakalászi Lupa-tónál 2021. május 15-én.
MTI/Illyés Tibor

Női pólósaink Argentínával küzdenek

Női vízilabdacsapatunk Argentínával meccsel a Margit-szigeten: mivel ez nem foci, így elvileg nem lehet probléma a negyeddöntőbe jutás a válogatottnak, akik reményeink szerint sikerrel veszik az akadályt – ez esetben a keddi negyeddöntőben Ausztrália lesz az ellenfél.

Június 26., vasárnap:

13:00 –Nyílt vízi úszás:

  • Váltó, 6 km (Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf)

18:15 – Vízilabda, nyolcaddöntő:

  • Magyarország-Argentína (női)

A címlapfotón Rasovszky Kristóf (Fotó: MTI)

Ajánljuk még