logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hosszú Katinka megható szavakkal búcsúzott a hazai vizes vb-től: Szerencsés vagyok, hogy ilyen közönség előtt úsztam

| Szerző: hirado.hu
A háromszoros olimpiai bajnok 2010 óta először nem hallgatott zenét a verseny előtt, mert hallani akarta a közönséget.

Kapcsolódó tartalom

Katinka útja a korábbi világbajnokságokon

Hosszú Katinka negyedik helyen végzett 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság szombati zárónapján.
A háromszoros olimpiai bajnok, a szám ötszörös győztese címvédőként 4:37.89 perccel csapott célba.

Hosszú Katinka a versenyt követő interjúban elmondta, hogy nagyon örült volna a bronznak, ugyanakkor kiadta magából a maximumot.
„Jó lett volna felállni a dobogóra! Szuper volt a hangulat, szerencsés vagyok hogy ilyen közönség előtt úsztam ” – mondta Hosszú Katinka, akinek továbbra is az a célja, hogy száz érme legyen azaz még négyet kell megszereznie.

Az olimpiai bajnok arról is beszélt, hogy most volt 2010 óta először hogy nem hallgatott zenét, mert hallani akarta a közönséget.

A 33 éves klasszis a zárónap egyetlen magyar érdekeltje volt az esti programban, délelőtt 4:39.15 perces idővel az ötödik helyen jutott a fináléba.

A döntőben Hosszú erősen kezdett, egészen az utolsó száz méterig, a gyorsúszásig úgy tűnt, harcban lehet a bronzéremért – az élen a két tini, a kanadai Summer McIntosh és az amerikai Katie Grimes pillanatok alatt ellépett a mezőnytől -, a hajrára azonban lecsúszott a dobogóról.

A számot McIntosh nyerte junior világcsúccsal, 15 évesen és 311 naposan a szám második legfiatalabb világbajnoka lett az amerikai Tracy Caulkins után, aki 1978-ban 15 évesen és 224 naposan diadalmaskodott.

Itt megnézheti a versenyt: 

Ajánljuk még