logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Négy díjat kaptak a magyarok a Nemzetközi Fair Play Bizottság gáláján

Négy díjat kaptak a magyarok pénteken a Nemzetközi Fair Play Bizottság budapesti gáláján.

A Budai Várban megtartott ünnepi eseményen Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke bevezetőjében emlékeztetett rá, hogy a fair play fogalma már az ókori olimpiákon megjelent. Hozzátette: manapság a társadalmi és etikai változások egyre inkább szükségessé teszik a fair play eszméjének kiterjesztését.

A sportvezető hangsúlyozta, a csalás, a hazugság, a korrupció, a sovinizmus, a pénz utáni sóvárság és a politikai karriervágy elterjedésével a fair playnek egyre fontosabb szerep jut. Végül örömének adott hangot, hogy a pandémia miatti kétéves szünet után, egy összevont gálán ismét díjazhatták a sportszerűség legjobbjait.

A BVSC-Zugló férfi vízilabdacsapata azzal érdemelte ki a Pierre de Coubertin-díjat, hogy 2020 novemberében feltétel nélkül elfogadta a koronavírus által megtizedelt A-Híd VasasPlaket halasztási kérelmét a két csapat élvonalbeli bajnoki mérkőzése kapcsán.

A történteknek különösen azért volt nagy értéke, mert abban a szezonban a két együttes egymás közvetlen riválisa volt a bajnokságban.

A Ferencváros jégkorong szakosztálya azért kapta meg Jacques Rogge Fair Play az Ifjúságnak Díjat, mert a szakmai felügyelete alatt működik Magyarország egyetlen sikethoki csapata, amely nemzetközi tornákon is részt vesz.

Az úszó Biczó Bence és Márton Richárd – utóbbi nem tudott megjelenni az eseményen – azért részesült a Magyar Fair Play Bizottság elismerésében, mert az elmúlt két évben arra tették fel a karrierjüket, hogy Milák Kristóf megfelelően készülhessen fel a tokiói olimpiai játékokra, ahol aztán eddigi pályafutásának csúcspontjaként arany- és ezüstérmet nyert.

A 2019-es év díjazottjai:

 

Pierre de Coubertin-díj (fair play cselekedet):

Trófea: Roger Casugay (szörföző)

Diploma: Saeid Mollaei (cselgáncsozó) és David Livramento (kerékpározó)

 

Jean Borotra-díj (fair play életpálya):

Diploma: Ryszard Stadniuk, a Lengyel Evezős Szövetség korábbi elnöke és Chingiz Huseynzadeh azeri sportvezető

 

Willi Daume-díj (a fair play eszméjének népszerűsítéséért):

Diploma: Alexander Rubio Alvarez, Ruggero Alcanterini olasz újságíró és Katayoon Ashraf sportvezető

 

Jacques Rogge Fair Play az Ifjúságnak Díj:

Trófea: Giovanni Borgonovo (evezős)

Diploma: a Ferencváros jégkorong szakosztálya és Eugenio Dondi (kerékpáros)

 

A 2020-as év díjazottjai:

 

Pierre de Coubertin-díj (fair play cselekedet):

Diploma: David Livramento (kerékpár-versenyző) és a BVSC-Zugló férfi vízilabdacsapata

 

Jean Borotra-díj (fair play életpálya):

Trófea: Prof. Franco Ascani, a Nemzetközi Sportfilm Szövetség elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Kulturális Bizottságának tagja

Diploma: Gianfranco Vitali (olasz sportszervező) és Félix Sienra Castellenos uruguayi veterán sportoló, volt vitorlázó és sportvezető

 

Willi Daume-díj (a fair play eszméjének népszerűsítéséért):

Diploma: Mario Testi professzor – posztomusz, Francesco Franceschetti professzor, Stefano Bizzozi kosárlabdaedző, a Sports Around the World non-profit szervezet elnöke és a Török Olimpiai Bizottság

Ajánljuk még