logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Woke-nak lenni fontosabb, mint győzni” – Az angol futballszurkolók is kiakadtak a magyar gyerekek elleni rasszista vádakon

| Szerző: hirado.hu
Sok minden zavarta az angol válogatottat, illetve a Gareth Southgate csapatát Budapestre elkísérő angol újságíróhadat a Puskás Arénában szombaton lejátszott Nemzetek Ligája-mérkőzéssel kapcsolatban. Nem volt elég, hogy a magyar válogatott Szoboszlai tizenegyesgóljával, nagyszerű játékkal 1–0-ra legyőzte Anglia válogatottját – erre 60 éve, 1962 óta nem volt példa –, talán még jobban zavarta őket a magyar szurkoló gyerekek szerintük „botrányos” viselkedése. Csakhogy úgy tűnik, a brit szurkolók nem osztják ezt a véleményt.

 

A Daily Mail futballtudósítója, Kishan Vaghela azt írta, hogy a magyarok „arcátlanul kihasználtak egy, az UEFA által biztosított kiskaput”, ami lehetővé tette, hogy az UEFA büntetése miatt hivatalosan zárt kapus mérkőzésen összesen mintegy 35 ezer, 14 évesnél fiatalabb gyerek kilátogathatott a Puskás Ferenc Arénába.

Tetézte a „bajt” az angolok szemében, hogy az iskolás korú gyerekekhez körülbelül háromezer felnőtt kísérő is csatlakozott, azaz nem csak kiskorúak ültek a lelátókon szombaton.

Az angol bulvárlap szerint a magyar gyerekek „kellemetlen jelenetet rendeztek”, amikor egy csoportjuk a középkezdés előtt fütyülni kezdett, „kigúnyolva Harry Kane-t és csapattársait, akik rasszizmusellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek”.

A BBC Sport tudósítója, Phil McNulty nem mulasztotta el megjegyezni:

Ezt a mérkőzést zárt kapuk mögött kellett volna lejátszani, hogy megbüntessék Magyarországot és a szurkolóit az Euro–2020-on tanúsított viselkedésükért, mégis örömteli jelenetek és fülsiketítő ováció közepette fejeződött be a mérkőzés a magyar győzelmet jelző sípszó után.

Az angol futballszurkolók jelentős része azonban józanabbul mérte fel a budapesti meccsen történteket. Sőt kommentjeik alapján a brit újságírók estek túlzásba, amikor az angolok gyenge játéka és a vereség okainak kutatása helyett a magyar gyerekek „rasszizmusát” állították pellengérre tudósításaikban. A BBC, a The Guardian és Daily Mail kommentszekciójából válogattunk.

„Egy cikk, ami arról szól, hogy a magyar közönség – gyerekek – egy része kifütyülte a középkezdés előtti térdelést, amikor tavaly az angol közönség egy része ugyanezt tette” – kommentált egy angol olvasó a BBC tudósítása alatt.

„Térdelés és a szivárványos (csapatkapitányi) karszalag… Nem lehetne, hogy simán  csak focizzunk, és hagyjuk az összes többi dolgot a pályán kívül?” – kommentálta a beszámolót egy másik olvasó.

Megint más így vélekedett:

„Örülök, hogy kikaptak, a woke-os térdelő angoloknak inkább a játékra kellett volna koncentrálni, nem a politikára.”

„Nem tetszik ez a térdelősdi. Ezt az amerikai sportolóktól átvett „second-hand” szokás, akik az USA-ban a rendőrség által elintézett feketék miatt tiltakoztak. Nekünk nincsenek saját brit problémáink, amelyek ellen tiltakozhatunk?” – írta egy újabb hozzászóló.

„Egy gyors kínos térdelés az angol válogatott játékosaitól, majd 90+ perc unalmas és ötlettelen játék. Gratulálok Magyarországnak!” –  vélekedett egy újabb (ön)kritikus hang.

„Nem tudtátok, hogy woke-nak lenni sokkal fontosabb, mint győzni?” – fűzte hozzá ironikusan egy másik szurkoló.

Volt, aki úgy vélte, az angolok megérdemelték a vereséget:

Anglia egyáltalán nem adta meg a tiszteletet Magyarországnak. Ez volt a leggyengébb felállás, amit valaha láttam egy tétmeccsen; felületes politikai gesztusok a hazaiak provokálására, és a lelkesedés teljes hiánya minden poszton. Az angol válogatott megérdemelte a vereséget.”

„Tudtam, hogy ebből a térdelésből bohózat lesz, és csak az ellenfelet (a magyarokat – a szerk.) fogja motiválni. Ez itt a futball, és csak a mérkőzésre kellett volna koncentrálnunk. Oké, vettük az üzenetet, de hagyjuk abba ezt a színjátékot! Kicsit össze is zavarodtam, most akkor csak egy vagy kétféle diszkrimináció történt? Mi lesz a következő, a klíma?” – fűzte hozzá egy újabb olvasó.

Egy másik angol szurkoló pedig így fogalmazott: „Óriási képmutatás volt az egész, mivel a sportolók, akik ezt (a térdelést – a szerk.) a szurkolókra erőltetik, nem gondolnak arra, hogy ők gyakran igen szelektív emberi jogokkal rendelkező országokban játszanak tornákon, és ezeken rengeteg pénzt keresnek.”

A témában Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is megnyilvánult vasárnap, Facebook-bejegyzésében egy brit szurkoló véleményét idézve ezt írta:

„Magyarország tudja, mit jelent a szabadságért harcolni, nem csoda, hogy nem tűri ezt a woke hülyeséget”

Címlapfotón: iskolások a lelátón a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójában játszott Magyarország–Anglia mérkőzésen a Puskás Arénában, 2022. június 4-én. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánljuk még