logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Botrány és káosz a BL-döntő előtt: Szurkolók tömege rekedt a stadionon kívül, könnygázt vetettek be a rendőrök – VIDEÓ

Hatalmas botránnyal indult az idei Bajnokok Ligája-döntő. A Real Madrid–Liverpool mérkőzés 21 órára kiírt kezdőrúgása folyamatosan későbbre tolódott, több ezren rekedtek a stadionon kívül. Helyszíni riporterek beszámolója szerint jeggyel rendelkező szurkolók vártak órákat a beengedésre, de gáz- és paprikaspray-vel fújták le őket. Akadt olyan, aki elveszítette testvérét a tumultusban és már nem is volt kíváncsi a mérkőzésre, ami végül 21:37 perckor kezdődött.

Az első hírek arról szóltak, hogy a francia fővárosban uralkodó közlekedési káosz miatt sok néző csak késve érkezett a stadionhoz, az AP amerikai hírügynökség viszont már azt közölte, hogy a létesítménybe számos Liverpool-drukker jegy nélkül próbált meg bejutni. Közben többen összetűzésbe kerültek a rendezőkkel, de több ezren érvényes belépővel rekedtek a kerítéseken kívül, valamint egyre több információ érkezett botrányos szervezésről is – számolt be az M4sport.hu.

Helyszíni tudósítók szerint – akik kerítéseseken átugráló nézőkről is beszámoltak – bő fél órával a kezdés előtt még több ezer néző várt arra, hogy bejusson, de hatalmas sorok alakultak.

Egy Twitter-bejegyzés szerint azonban nem a szurkolók késői érkezése okozta a problémát, hanem a botrányos szervezés. A drukkerek már órák óta várták, hogy bemehessenek a stadionba, és csupán az áldozatokat hibáztatják.

Ezt támasztja alá Oliver Holt, a Daily Mail sportújságírójának bejegyzése is, szerinte félrevezető az UEFA azon narratívája, hogy későn érkeztek a szurkolók. A stadionon kívüli szervezéssel van a probléma – egyes hírek szerint pedig könnygázt is fújtak az emberekre a stadionon kívül.

Egy férfi pedig arról beszélt, hogy nem találja a testvérét, és haza akar menni azok után, aminek szombat este tanúja volt a Stade de France-ban.

Nick Parrott, a BBC újságírója a stadionon kívül tartózkodott, a BBC Radio 5-nak elmondta: „életemben először fújtak le paprikaspray-vel. Voltam már Bajnokok Ligája-döntőn, de még soha nem történt velem ilyen. Az „Y” kapu előtt álltam, amelyet az elmúlt másfél órában többször kinyitottak és bezártak, de senki sem ment át rajta. A biztonságiak a kapu túloldalán előretörtek és lefújtak”.

„Láttam 10 szurkolót, akik megpróbáltak átmászni a kerítésen. A „Z” kapu nyitva van, de nem úgy tűnik, hogy bárki is bemenne. Soha nem láttam még ilyen káoszt egyetlen olyan mérkőzésen sem, amelyen személyesen részt vettem” – mondta Parrott.

Ezen a felvételen pedig körülbelül 25-en szaladtak be az ellenőrző kapun:

A Sky Sports újságírója, Kaveh Solhekol is ott volt, amikor a rendőrök intézkedtek: „engem és három társamat minden ok nélkül fújt le a francia rendőrség könnygázzal. Elég kellemetlen élmény volt, úgy oldottuk meg, hogy szereztünk néhány üveg vizet, és a szemünkbe öntöttük. Mindannyian jól vagyunk”.

„Ma délután volt egy olyan helyzet a szurkolói parkban, amikor néhány Liverpool-drukker három órán át állt sorba, hogy bejusson egy ingyenes rendezvényre. Három, négy, öt ellenőrző ponton is feltartották és átkutatták őket. Ugyanez a helyzet volt este a stadionban is. Nagyon sok rendőr, rohamrendőr és biztonsági őr van itt, akiknek az volt a céljuk, hogy megakadályozzák, hogy bárki, akinek nincs jegye, a stadion közelébe jusson” – mondta Solhekol.

Beszámolójában arról is beszélt, a helyzet abból a szempontból is bonyolult, hogy nem csak nyomtatott, papír alapú jegyekről van szó, hanem elektronikusan is tárolják belépőiket a szurkolók és akadtak olyanok, akik nem tudták elővenni telefonjukat, vagy egyszerűen nem tudták megadni a jelszavukat.

„Láttunk síró embereket, akiknek ellopták az elektronikus jegyeiket. A rendőrséget és a biztonságiakat ez azonban nem érdekli. Senkit sem akarnak a stadion közelébe engedni, akinek nincs jegye. Most az utcán sétálok és rengeteg francia fiatalt látok, ahogy megpróbálnak bejutni a biztonsági kordonon belülre” – tette hozzá.

Solhekol úgy fogalmazott: „csak azt tudom mondani, amit szemtanúként láttam, de egyáltalán nem találkoztam Liverpool-szurkolókkal, akik bármilyen problémát okoztak volna. Nem láttam, hogy későn jöttek volna, sőt, eléggé megdöbbentett, hogy milyen korán megjelentek a stadion körül”.

Négy órával a BL-döntő eredeti kezdési időpontja előtt érkeztek meg a stadionhoz kollégáival és arra számítottak, hogy kevesen lesznek, de ehelyett olyan érzése volt, mintha csupán hatvan perc lenne hátra az első sípszóig. Solhekol nem úgy látta, hogy a szurkolók késői érkezése lett volna a probléma.

„Nagyon vigyáznék az UEFA helyében azokkal a nyilatkozatokkal, amelyekben a késői kezdésért és a stadionon kívüli problémákért a szurkolókat okolják” – fogalmazott.

Hozzátette: „volt egy kis összetűzés a spanyol szurkolók és a rohamrendőrök között, ekkor vették elő a könnygázt, mi pedig történetesen rosszkor voltunk rossz helyen”.

Címlapfotó: Twitter

Ajánljuk még