logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gyulay Zsolt: Nincs hivatalos pályázat, de cél a budapesti olimpia

| Szerző: hirado.hu
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke arról nyilatkozott, hogy hivatalos kandidálásról egyelőre természetesen szó sincs.

Futótűzként terjed a hír, miszerint Magyarország pályázik a 2036-os nyári olimpiai játékok rendezésére. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a szombati közgyűlésen azonban csupán arról beszélt, hogy hazánknak erkölcsi kötelessége felkészülni a lehetőségre. Gyulay Zsolt a Magyar Nemzetnek nyilatkozott, azt mondta, hogy hivatalos kandidálásról egyelőre természetesen szó sincs.

A Magyar Nemzet arról írt, hogy Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén – amelyen a magyar sport több fontos szervezete visszakapta a jogát arra, hogy tagot delegáljon a kongresszusba – elhangzott beszédében Gyulay Zsolt, a testület idén megválasztott elnöke többek között arról beszélt, Magyarországnak el kell köteleznie magát a mellett a cél mellett, hogy a 2024-es párizsi utáni első európai olimpia lehetőség szerint hazánkban legyen. Ezt a mondatot az Index – saját értesülésként – úgy tálalta, miszerint Magyarország pályázik a 2036-os olimpia megrendezésére.

A Magyar Nemzet sorra vette a tényeket:

1.

Immár eldőlt kérdés, hogy 2024-es nyári játékoknak Párizs, a 2028-asnak Los Angeles, a 2032-esnek pedig az ausztráliai Brisbane lesz a házigazdája. Egyik sem az évtizedeken át megszokott pályázati, szavazási struktúra jegyében.

Miután Budapest 2017 márciusában visszalépett a 2024-es pályázattól, csupán Párizs és Los Angeles maradt versenyben, s a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jóváhagyása és jól felfogott érdeke mellett a két ország megegyezett arról, hogy Párizsé 2024, Los Angelesé pedig 2028.

A 2032-es játékokról pedig már végképp nem pályázat alapján döntött a NOB. Előzetes felmérés után a szervezet végrehajtó bizottsága javasolta Brisbane-t házigazdának, amit aztán a NOB közgyűlése meg is szavazott.

Várhatóan hasonló eljárásban dönt a 2036-os olimpia helyszínéről is. Tehát Budapest a NOB-bal folytatandó párbeszéd eredményeként jöhet számításba, nem klasszikus pályázat során.

2.

Még korai lenne kijelenteni, hogy a 2036-os olimpia Európában lesz. Ez inkább csupán remény, esély, a földrészek közötti körforgásra alapozva, semmint tény, ilyen NOB-határozat nincs.

3.

A hivatalos pályázatot az adott ország tagszervezete, Magyarország esetében a Magyar Olimpiai Bizottság nyújthatja be, amihez az adott ország kormányának és a rendező városnak a garanciája is szükséges. Ilyen megállapodás egyelőre nyilván nem köttetett.

– Nincs új a nap alatt – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. – A MOB alapszabályában van rögzítve, hogy törekednünk kell minél több multisportesemény rendezésére, ebbe a körbe tartozik a legfontosabb, kiemelt eseményként természetesen a nyári olimpia is. Igen, erkölcsi kötelességemnek, kötelességünknek tartom, hogy felkészültek legyünk az olimpia megrendezésére, mert ha eljön az esély, akkor előnyös helyzetből vághatunk neki a pályázatnak. Remélem, hogy ez a minden magyar sportbarátot foglalkoztató álom megadatik az életünkben, ám hivatalos pályázatról egyelőre természetesen nincsen szó.

 

Ajánljuk még