logo

Műsorújság

Rendkívüli

Hamarosan bejelentést tesz Orbán Viktor

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Óriások ellen küzdünk: tíz nap alatt négy kőkemény meccs vár a magyarokra

Dibusz Dénes, a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros labdarúgócsapatának válogatott kapusa szerint a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő nemzeti együttes minden tagja motivált, elhivatott, és mindent megtesz majd a győzelem érdekében az Európa-bajnok olaszok, valamint az angolok és a németek ellen is.

 

A 31 éves hálóőr a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón úgy vélte, szokatlan lehet a válogatott számára, hogy 10 nap alatt négy olyan meccset játszik, amelyen ilyen magas szinten jegyzett ellenfél vár rá.

Ezzel együtt képesnek érzem magunkat arra, hogy megoldjuk ezt a feladatot és örömet okozzunk a szurkolóknak, hiszen korábban már bizonyítottuk, hogy csapatként képesek vagyunk erősebb ellenfelekkel is felvenni a versenyt” – fogalmazott Dibusz.

Hozzátette,

jelen pillanatban a válogatottnál nincs eredménykényszer,

a tavaly nyári Európa-bajnokságon történtekből pedig minden játékos erőt tud meríteni. „Ott sikerült nehéz pillanatokat okozni hasonlóan erős riválisoknak, így a játékosok többségének van már tapasztalata ebből a szempontból” – mondta a kapus.

Dibusz kiemelte, egyelőre nem gondol arra, hogy melyik mérkőzésen kap majd lehetőséget, de hangsúlyozta, bármelyik ellenféllel szemben is állítja a kapuba Marco Rossi szövetségi kapitány – aki korábban elmondta, „felezni” fognak Gulácsi Péterrel –, ő készen áll majd a feladat megoldására.

Most elsősorban az angolok elleni hazai meccsre készülünk, nem is nagyon szabad távolabbra tekintenünk, mert az az elsődleges cél, hogy az első találkozón minél jobb eredményt érjünk el” – jelentette ki a Ferencváros kapusa.

A felnőtt válogatott keretében először szereplő Vancsa Zalán azt mondta, bármelyik mérkőzésen „csodálatos lenne” bemutatkoznia,

mert a nemzeti csapatot képviselni akár felnőtt, akár utánpótlás szinten „mindig megtiszteltetés”.

Meglepett a meghívó, először nem is igazán fogtam fel, hogy mi történt, de most már arra figyelek, hogy megpróbáljak élni a lehetőséggel. Nagyon jólesik a kapitány bizalma, ezért már az edzéseken szeretném megmutatni, hogy mit tudok” – jelentette ki a 17 éves támadó, aki kiemelte, a keret egységes, és „nagyon jó hangulatban” kezdődött el a felkészülés.

A magyar válogatott június 4-én, zárt kapuk mögött fogadja az angolokat a Puskás Stadionban, majd három nappal később Cesenában az olaszok vendége lesz. Június 11-én a németek szerepelnek Budapesten, június 14-én pedig Angliában szerepel Rossi csapata.

Ajánljuk még