logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Két magyar játékos már a Roland Garros helyszínén készül

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is Párizsban készül már főtáblás bemutatkozására a vasárnap kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 98. Gálfi pénteken az M1-nek azt mondta, estére várhatóan meglesz a selejtezőből érkező ellenfele a Roland Garroson.

Teljesen mindegy, hogy ki jön, csak a saját játékommal foglalkozom, és a tegnapi pihenő után ma már óvatosan edzeni is fogok. A sérüléseket leszámítva jó formában vagyok, és egyre nagyobb önbizalommal játszom a magasabban rangsorolt ellenfelek ellen is. A célom a továbbjutás az első fordulóból, de főként élvezni szeretném a játékot” – jelentette ki a balatonfüredi játékos.

A 88. helyen álló Udvardy már szerda óta Párizsban tartózkodik, ahol legutóbb öt éve, még juniorként játszott.

A 23 éves teniszező közölte, ausztrál edzőjével nagyjából két hónapot dolgoztak együtt, de a törökországi Billie Jean King Kupa után elváltak útjaik. Antalyában viszont nagyon jó volt együtt dolgoznia Temesvári Andreával, emiatt kérte őt fel a Garrosra.

Andreával a Garros egy tesztverseny lesz, megnézzük, hogy tudunk együttműködni, utána döntünk az esetleges folytatásról. A sorsolásokkal az utóbbi időben nem volt szerencsém, többször is Grand Slam-győztesekkel találkoztam az első körben, de most összejött a könnyebb sorsolás egy selejtezőből érkező ellenféllel” – fejtette ki.

Udvardy kiemelte, szeretne élete első felnőtt Roland Garrosán legalább egy hetet maradni. Párosban a német Vivian Heisennel indul, az a főtábla csütörtökön kezdődik, így bízik benne, hogy hétvégéig versenyben maradhat Párizsban.

A top tízes játékosok már mind itt vannak Párizsban. Együtt eszünk velük, és ma reggel például egymás melletti biciklin edzettem Rafael Nadallal a konditeremben” – mesélte a kaposvári teniszező, akinek a húga, Luca egy héttel később a juniorok között lép majd pályára.

Ajánljuk még