logo

Műsorújság

Rendkívüli

Orbán Viktor: A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Európa-liga: Dráma Sevillában, 42 év után ért újra a csúcsra a győztes

| Szerző: hirado.hu
Az Eintracht Frankfurt nyerte a labdarúgó Európa-liga 2021/22-es kiírását, miután a szerdai, sevillai fináléban 1-1-es döntetlent követően a tizenegyespárbajban 5-4-re legyőzte a Glasgow Rangerst. A német csapat 1980-ban a sorozat elődjének tekinthető UEFA-kupa elhódítása után ért ismét csúcsra a nemzetközi kupaporondon, míg a skót csapatok mind a négy eddigi fináléjukat elveszítették a második számú kupasorozatban, amelyben a Rangers 2008 után maradt alul ismét.

Tizenegy évvel a legutóbbi európai kupafináléja és ötven évvel az eddigi egyetlen európai kupagyőzelme után játszhatott újra nemzetközi trófeáért a Rangers, a Frankfurt pedig 42 évet várt az újabb döntőjére. Hogy mindkét oldalon mennyire ki voltak éhezve a sikerre, jól mutatja, hogy akár 100 ezer belépőt is el tudtak volna adni a találkozóra.

Annak ellenére, hogy a sevillai Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban csak alig több mint 42 ezer néző tekinthette meg a helyszínen a meccset,

a hírek szerint a városba 70 ezer skót és 50 ezer német drukker érkezett, akik az utcákon többször is összecsaptak egymással, a rendőröknek szinte egész nap résen kellett lenniük.

A szurkolók már a kezdő sípszó előtt fergeteges hangulatot teremtettek, frankfurtiak például egész lelátós élőképpel, óriási molinóval fogadták a pályára vonuló csapatokat.

A találkozó tétjét az is növelte, hogy a győztes a következő szezonban a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet. Ez különösen fontos volt a Frankfurtnak, miután a Bundesligában csak a 11. helyen zárt, azaz vereség esetén egy évet távol kellett volna maradna a nemzetközi hadszíntértől, a Rangers skót másodikként a BL-selejtezőt hagyhatta volna ki a győzelem esetén.

A német csapat legnagyobb hiányzója a védelem vezére, az osztrák Martin Hinteregger volt, viszont a középpályát és a támadósort a lehető legerősebb összeállításban tudta pályára küldeni Oliver Glasner vezetőedző.

A skót együttesből a legendás Gheorghe Hagi fia, Ianis Hagi hiányzott, illetve sérülés miatt nem volt bevethető a gólerős csatár, Alfredo Morelos sem. A Leipzig elleni párharcban továbbjutást érő gólt szerző John Lundstram viszont ott volt a kezdőben, akárcsak a remek formában lévő Ryan Kent és Glen Kamara is.

A mérkőzést német csapat kezdte nagyobb lendülettel, amelyet az sem tört meg, hogy Rodét vérző feje miatt hosszú perceken át kellett ápolni. Ennek megfelelően először a skótok hálóőrének akadt védenivalója, majd a 20. percben már bravúrra volt szüksége, hogy megóvja kapuját a góltól.

A Rangers 25 perc után viszont átvette az irányítást, amit azonnal egy helyzet jelzett, de Aribo ekkor még célt tévesztett. A szünetig hátralévő időben hiába játszott fölényben a skót csapat, ugyanúgy nem tudta gólra váltani, ahogy korábban a riválisa sem.

A második félidőt ismét a németek kezdték jobban, közel jártak a vezetés megszerzéséhez, de ezúttal hamarabb alábbhagyott a lendületük, ugyanis tíz perc elteltével már inkább a szigetországiak diktálták a tempót a közel 30 fokos hőségben, ráadásul egy védelmi hibát kihasználva Aribo a vezetést is megszerezte számukra.

Aribo góljával került előnybe a Rangers (Fotó: MTI/AP/Manu Fernández)

Hátrányban azonnal magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az Eintracht, amely bő tíz perc után egyenlített is. Ezt követően bár az iram nem esett vissza, mindkét fél óvatosabb lett, így helyzet sem adódott a játékosok előtt. A hajrára érezhetően elfáradtak az együttesek, így kettészakadt a pálya, a középpályát rendre sikerült átjátszani, ennek ellenére a rendes játékidőben egyik csapat sem tudta eldönteni a találkozót.

A hosszabbításban nem változott a játék képe, hiába jutottak el a csapatok az ellenfél kapujáig, a fáradtságtól rendre hiba csúszott a befejezésekbe. Bár mindkét fél cserékkel próbált frissíteni, de az összképben nem történt változás: két kimerült gárda küzdött egymással.

A ráadás első felében valamelyest a frankfurtiak, a másodikban a glasgow-iak voltak kezdeményezőbbek. A meccslabda a Rangersé volt, de Trapp hatalmas bravúrral hárított a 118. percben, így a kétszer 15 perc alatt nem született újabb gól, azaz a 11-esek döntöttek, ebben pedig a hibátlanul célzó Eintracht Frankfurt bizonyult jobbnak, amely így a diadalának köszönhetően pedig a következő idényben a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet.

Hihetetlen! Ez volt a tizenharmadik meccsünk a kupasorozatban, és egyiket sem veszítettük el.

Amit a srácok ezen a mérkőzésen és az egész szezonban véghez vittek, arra nincsenek szavaim. Lépésről lépésre haladtunk, és a végén jutalmat kaptunk

– nyilatkozta Oliver Glasner, a frankfurtiak osztrák trénere.

Kevin Trapp, a Frankfurt kapusa szerint végig hittek abban, hogy övék lehet a trófea, de mindenki láthatta, hogy ezért milyen sokat kellett dolgozniuk.

Ez volt életünk legintenzívebb élménye. Ez nem az én estém volt, hanem mindenkié. Egy ilyen siker nem egy játékoson múlik, hanem az egész csapaton” — mondta Trapp.

Csapattársa, a középpályás Djibril Sow azt hangsúlyozta, hogy a sikerig vezető úton a világ legjobbjai közé tartozó csapatokat is sikerült felülmúlniuk, és tisztában voltak vele, hogy a döntő a „szenvedélyen” és az „elhivatottságon” múlik majd.

A vesztes skótok holland szakvezetője, Giovanni van Bronckhorst úgy nyilatkozott, hogy játékosai mindent elkövettek a győzelem érdekében, és nagyon szoros meccset játszottak.

Nagy csalódás ez most számunkra, hiszen nagyon közel voltunk a trófeához. Ha nyersz, akkor örök életedre emlék marad, ha veszítesz, akkor viszont fájdalom” – fogalmazott a holland tréner.

James Tavernier, a Rangers csapatkapitánya úgy fogalmazott, hogy sohasem jó dolog elveszíteni egy döntőt, ennek ellenére büszke tud lenni minden csapattársára, és arra az útra, amit bejártak a kupasorozatban: „Egyszerűen nem tudtuk lezárni a végét, most pedig teljesen magunk alatt vagyunk” – tette hozzá.

Ajánljuk még