logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Simeone marad Madridban

Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője kijelentette, hogy nem hagyja el a futballklubot – írta a spanyol sportlap, a Marca.

A spanyol sportnapilap azután adott hírt az argentin szakvezető maradásáról, hogy a fővárosi gárda, amely címvédőként kezdte a szezont, egy fordulóval a vége előtt – egy ponttal megelőzve a Sevillát – a harmadik helyet foglalja el a La Ligában, és biztos BL-induló.

„Nincs miről beszélni. Ne aggódjatok, itt leszek, mint mindig” – jelentette ki a tréner, akinek a helyére az Atlético vezetősége nem keresett új edzőt, mert elégedett a munkájával.

Az 52 éves Simeone 2011. december 23-a óta dolgozik a madridiaknál, akikkel eddig hét jeles trófeát nyert. Kétszer – 2014-ben és 2021-ben – ünnepelhetett csapatával bajnoki címet, egyszer Király Kupát (2013) és egyszer spanyol szuperkupát (2014). Az európai klubfutballban legjelentősebb sikereként 2012-ben Európa-liga-győztes lett, az évben és 2018-ban pedig az európai szuperkupát hódította el együtteseivel. A Bajnokok Ligájában két ízben vezényelte el a döntőig az Atléticót, de 2014-ben és 2016-ban is be kellett érnie a második hellyel.

Ajánljuk még