logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elhunyt az utolsó Forma–1-es pilóta, aki még versenyzett Fangio ellen

| Szerző: hirado.hu
Kilencvenéves korában elhunyt Tony Brooks brit Forma–1-es autóversenyző, aki az 1950-es és az 1960-as években hat futamgyőzelmet aratott a Vanwall és a Ferrari színeiben, 1959-ben pedig második lett a világbajnoki pontversenyben.

Stirling Moss 2020. áprilisi halála óta Brooks volt az utolsó élő pilóta azok közül, akik az 1950-es években még versenyeztek az ötszörös világbajnok Juan-Manuel Fangio ellen, és nyertek F1-es nagydíjat.

Az eredetileg fogorvosnak tanult Brooks haláláról az évente sorra kerülő goodwoodi autósportfesztivál szervezői számoltak be. Azt írták a Twitteren, hogy a „Száguldó fogorvos” volt „az egyik legnagyobb versenyző a Forma–1 történetében, aki soha nem lett világbajnok, pedig hat futamon is diadalmaskodott”. 

Brooks az 1956 és 1961 között tartó hatéves F1-es pályafutása során 39 nagydíjon indult, és

1959-ben második lett a világbajnoki pontversenyben a Ferrarival, míg egy évvel korábban harmadikként zárt a brit Vanwall versenyzőjeként. Hat futamgyőzelme mellett háromszor rajtolhatott az élről, és tíz alkalommal állt dobogón.

Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is megemlékezett a legendás pilótáról: „egyike volt azoknak a különleges versenyzőknek, akik úttörők voltak, és feszegették a határokat egy olyan időszakban, amikor mindez óriási kockázattal járt”.

Ajánljuk még