logo

Műsorújság

Rendkívüli

Hamarosan bejelentést tesz Orbán Viktor

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elhozta a három pontot a Loki Felcsútról

A vendég Debrecen meglepetésre 2-0-ra legyőzte a második helyen álló Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A hajdúsági együttes sorozatban harmadik sikerét aratta idegenben, míg a felcsúti csapat egymás után másodszor kapott ki, mindkétszer otthon.

Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés a csütörtökön 88 éves korában elhunyt Fenyvesi Máténak, a Ferencváros VVK-győztes, Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgójának emlékére.

Az első félidő a labdát kevesebbet birtokló, de így is veszélyesebben futballozó vendégeké volt, akik kicsivel az első negyedóra letelte után az észak-macedón Dorian Babunski egyéni megmozdulása végén szerezték meg a vezetést. A felcsúti együttes a folytatásban nem igazán tudott mit kezdeni a Debrecennel, kapura lövéssel is csak egyszer próbálkozott 45 perc alatt.

Fordulás után nem változott jelentősen a játék képe, bár ahogy telt az idő, a hazaiak úgy igYekeztek egyre nagyobb nyomás alá helyezni a DVSC-t. A Puskás Akadémia ebben a játékrészben már eljutott a kapura lövésig, gólt azonban ismét a Debrecen szerzett, mégpedig a duplázó Babunski révén. A hajrában a hajdúságiak eredményesen védekezve őrizték meg előnyüket, és összességében megérdemelten vitték el a három pontot Felcsútról.

 

OTP Bank Liga, 21. forduló:

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 0-2 (0-1)
Felcsút, Pancho Aréna, 1225 néző, v: Pintér

gólszerző: Do. Babunski (17., 69.)

sárga lap: Poór (38.), Nunes (93.), illetve Ugrai (87.), Gróf (87.)

Puskás Akadémia: Markek – Szolnoki, Nunes, Stronati, Nagy Zs. – Favorov – Skribek, Corbu (Bakti, 79.), Urblík (Plsek, 63.), Gera D. (Komáromi, a szünetben) – Kozák

Debrecen: Gróf – Poór (Baranyai, 74.), Pávkovics, Deslandes, Ferenczi – Da. Babunski (Bényei, 61.), Baráth – Bódi, Dzsudzsák (Ugrai, 79.), Szécsi (Sós, 61.) – Do. Babunski (Tischler, 73.)

Ajánljuk még