logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Döntött a FIFA: újra kell játszani a Brazília–Argentína rangadót

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfői döntése szerint újra kell játszani a Brazília–Argentína világbajnoki selejtezőt, amely szeptember 5-én félbeszakadt. A FIFA hétfői döntésével négy argentin futballistát egyformán két-két válogatott mérkőzéstől eltiltott, a brazil és az argentin szövetséget pedig komoly pénzbírsággal sújtotta.

A Sao Paulóban rendezett mérkőzésen néhány perccel a kezdést követően a Brazil Egészségügyi Szabályozó Ügynökség egyik alkalmazottja bement a pályára, mivel az argentinok keretében négy, a kezdőcsapatában három olyan játékos volt, akinek Angliából érkezve karanténkötelezettsége lett volna. Emiliano Buendí, Emiliano Martínez, Giovani Lo Celso és Cristian Romero a Brazíliába való beutazáskor nem jelezte, hogy 14 napon belül megfordult a szigetországban, ami automatikusan karanténkötelezettséget vont volna maga után.

Kapcsolódó tartalom

Az eset után az argentin válogatott levonult a pályáról. A mérkőzés folyatása sokáig kérdéses volt, a felek egyeztettek egymással, de nem sikerült konszenzusra jutniuk. Jesús Valenzuela, a találkozó venezuelai játékvezetője végül félbeszakította a jóformán el sem kezdődött mérkőzést.

A nemzetközi szövetség hétfőn a négy argentin futballistát egyformán két-két FIFA-mérkőzésre eltiltotta, a brazil szövetséget 550 ezer, az argentin szövetséget pedig 250 ezer svájci frank pénzbírsággal sújtotta,

egyben elrendelte a mérkőzés újrajátszását, ám annak helyét és időpontját nem határozta meg.

A novemberben és decemberben Katarban megrendezendő világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatában már Brazília és Argentína is biztosította továbbjutását. A félbeszakadt, és pótlásra váró találkozóval együtt mindkét válogatottnak három meccse van még hátra.

A címlapfotón: Levonul a pályáról a brazil és az argentin labdarúgó-válogatott São Paulóban, a középkezdés előtt félbeszakadt mérközés során, 2021. szeptember 5-én (forrás: Twitter/FIFA.com)

Ajánljuk még