logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megvan a Denver Broncos új vezetőedzője

Nathaniel Hackett lett a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Denver Broncos új vezetőedzője.

A 42 éves tréner korábban a Buffalo Billsnél és a Jacksonville Jaguarsnél volt támadókoordinátor, az elmúlt három szezonban pedig a Green Bay Packersnél is ezt a pozíciót töltötte be.

George Paton, a Broncos általános igazgatója tíz jelöltet hallgatott meg döntése előtt, szakértők szerint azért esett a fiatal szakemberre a választása, mert így van esély arra, hogy a Green Baytől várhatóan távozó irányító, a háromszor az idény legértékesebb játékosának választott és a díjra ezúttal is esélyes Aaron Rodgerst, továbbá az egyik legjobb elkapóját, a szabadügynökké váló Davante Adamset is meg tudja szerezni a klub.

A Broncostól három idényt követően a mostani alapszakasz után menesztették Vic Fangiót, akivel 19 győzelmet aratott és 30 vereséget szenvedett el a csapat.

A Broncos 2016-ban Super Bowlt nyert, ám a legendás irányító Peyton Manning visszavonulása óta sorozatban hatszor maradt le a rájátszásról, ráadásul ebben az időszakban már tíz irányítója volt.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még