logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Puskás Akadémia legyőzte és egy pontra megközelítette a Ferencvárost

A Puskás Akadémia Joao Nunes fejesgóljával 1-0 arányban legyőzte a címvédő és listavezető, a 24. perctől emberhátrányban játszó Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel egy pontra felzárkózott a tabellán.

A hazai csapat kezdte veszélyesebben a mérkőzést, sorra alakította ki a helyzeteket a vendégkapu előtt. A Ferencváros körülményesen, lassan futballozott, majd a félidő közepén Muhamed Besic második sárga lapját követően tíz főre fogyatkozott. Az emberelőny inkább a Puskás Akadémiát zavarta meg, de aztán a felcsútiak a szünet előtti utolsó pillanatokban egy sarokrúgást követően megszerezték a vezetést.

Fordulást követően megélénkült a játék, elsősorban az FTC jóvoltából, amely emberhátránya ellenére folyamatosan támadott. A Puskás Akadémia jobbára védekezett, és a megszerzett labdákkal próbált veszélyeztetni. A hajrában elkeseredetten rohamozott a Ferencváros az egyenlítés érdekében, de a hazai gárda a lefújásig megőrizte előnyét.

Ajánljuk még