logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Esterházy Mátyás: Schäfer után további játékosok kerülhetnek a Bundesligába

Esterházy Mátyás, Szoboszlai Dominik ügynöke azt mondta, hogy Schäfer András után további magyar játékosok kerülhetnek a német labdarúgó-bajnokságba.

Pénteken jelentették be, hogy a 22 éves szombathelyi származású futballista a Bundesligában jelenleg ötödik helyen álló Union Berlinben folytatja pályafutását. A középpályást a tavalyi év legjobbjának választották Magyarországon.

Hetekig egyeztettünk, és nagyon örülök, hogy olyan megállapodás jött létre, amelyben minden fél a játékos érdekeit tartotta szem előtt”– nyilatkozott szombaton az átigazolás létrejöttében segédkező Esterházy Mátyás. „Ez persze elsősorban Andris érdeme, aki olyan teljesítményt nyújtott, hogy most azt mondom, nagyon nagy eséllyel meghatározó játékos lehet majd a Bundesligában” – tette hozzá.

A menedzser hangsúlyozta: a már külföldön játszó futballisták sikerei, teljesítménye miatt sokkal nagyobb bizalommal fordulnak a magyar játékosok felé az európai top-bajnokságok.

Ezen belül úgy látom, hogy a német Bundesliga nagyon jó terep lehet a fiatal, de már tapasztalt játékosainknak, akik szeretnék meglépni a következő lépcsőfokot a karrierjükben. Ezért remélem, és nagyon bízom abban, hogy a jövőben több ilyen transzferre is sor kerülhet” – fogalmazott Esterházy Mátyás.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette: több olyan játékos is van a fejében, akiben benne van ez a potenciál, ilyen Bolla Bendegúz, Gruber Zsombor vagy Senkó Zsombor.

A játékosügynök nyilatkozott Szoboszlai állapotáról is, mint mondta, a lába rendben van, majd kiderül, hogy ez vasárnap hány játékpercet jelent az RB Leipzigben, amely a VfL Wolfsburgot fogadja a bajnokságban.

Schäfer érkezésével újra hat magyar labdarúgó van a Bundesligában: a Leipzigben Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai, a Freiburgban Sallai Roland, a Mainzban pedig Szalai Ádám.

Ajánljuk még