logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Michael Phelps a transznemű úszókról: Ez olyan, mint a doppingolás

| Szerző: hirado.hu
Michael Phelps is elmondta véleményét a Pennsylvaniai Egyetem transznemű úszója, Lia Thomas körül kialakult vitáról. Az egykori amerikai sztársportoló rendkívül bonyolultnak nevezte a kérdést, azonban azt kiemelte, hogy nem tartja fairnek a jelenlegi helyzetet.

Minden idők legsikeresebb olimpikonja szerint a sportolóknak jól kell érezniük magukat a saját bőrükben, de az úszásban egyenlő feltételeket kell teremteni a versenyzéshez – számolt be róla a Fox News.

Phelps a doppingoláshoz hasonlította Lia Thomas esetét. Hangsúlyozta, nem hiszi, hogy a transznemű úszó egész pályafutása során tiszta, fair mezőnyben versenyzett volna.

Azt hiszem, ez ismét a szervezőbizottságokhoz vezethető vissza” – mondta az úszóikon csütörtökön a CNN műsorvezetőjének, Christiane Amanpournak. „Egyenlő feltételeket kell teremteni. Azt hiszem, hogy erre mindannyiunknak szükségünk van. A sport számomra erről szól, és nem tudom, hová fog ez vezetni. Nem tudom, hogy mi fog történni” – tette hozzá.

Thomas, aki korábban serdülő fiúk között versenyzett három évig, ebben a szezonban dominálja a női úszómezőnyt. Idei sikerei azonban széles körben váltottak ki kritikákat azzal kapcsolatban, hogy transznemű nőként hatalmas előnnyel versenyezhet a biológiai nőkkel szemben.

A Pennsylvaniai Egyetem szülői testülete, illetve a női sportolók érdekképviselői nemrégiben több ízben felszólaltak az amerikai Nemzeti Kollégiumi Atlétikai Szövetség (NCAA) transznemű sportolói részvételre vonatkozó szabályai ellen.

Az NCAA kikötése szerint a transznemű női sportolóknak legalább egyéves tesztoszteron szuppressziós kezelésen kell átesniük, mielőtt a női mezőnyben versenyezhetnének.

Thomas 2020 óta versenyez nők között, és közel három éve részesül a kezelésben. Ennek ellenére igencsak kitűnik a mindig erős amerikai mezőnyből,

egy 2021 decemberi versenyen például két országos női csúcsot is úszott. Az egyik számban, 1500 méter gyorson 38 másodpercet vert ellenfeleire.

Ajánljuk még