logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Végre, kapott egy jó hírt is Djokovic

| Szerző: hirado.hu
Indokolt esetben a kiszabott három évnél sokkal hamarabb is visszaengednék Novak Djokovicot Ausztráliába – jelentette ki az ország miniszterelnöke, Scott Morrison. Elmondása alapján a teniszezőnek nem feltétlenül kell kivárnia a kiutasításával járó három éves belépési tilalmat. Hosszú idő után ez az első jó hír, amit a szerb világelső kapott.

 

Frissítés:

Számkivetettként indult, hősként landolt: videón, ahogy Djokovicot ünneplik Belgrádban


A teniszcsillag vasárnap este hagyta el a szigetországot, miután a szövetségi bíróság helybenhagyta Alex Hawke, bevándorlási miniszter döntését, miszerint törlik Novak Djokovic vízumát. A döntés értelmében a 34 éves szerb teniszező nem védheti meg címét az Australian Openen, sőt három évig nem is léphet be az ország területére.

Az ausztrál miniszterelnök elmondta, hogy Djokovic a törvények szerint viszont, bizonyos körülmények között akár három évnél is hamarabb visszatérhet az országba.

„Az országból való kiutasítása valóban három éves időszakra szól, de megvan a lehetőség arra, hogy korábban visszatérjen”

– mondta Scott Morrison.

A fentiekkel az Origo szerint arra célozhatott, hogy ha ugyanezek a feltételek lesznek mondjuk jövőre is, akkor Djokovicot engedhetik versenyezni az országban, feltéve, ha hajlandó lesz beoltatni magát.

Karen Andrews belügyminiszter megjegyezte, hogy ha Djokovicnak nyomós oka lenne a jövőben, akkor azt megfontolnák, hogy hamarabb visszatérhessen.

Melbourne-ben az elmúlt napokban komoly vitát váltott ki Novak Djokovic ügye. Sokan felháborodtak azon, hogy bár a 34 éves világsztár nem fogadja el a koronavírus elleni védőoltást, mégis külön engedélyt kapott a bajnokság szervezőitől, miközben Ausztráliába csak a beoltott külföldiek léphetnek be.

A sportoló ráadásul az idegenrendészeti meghallgatáson a hírek szerint többször is ellentmondásba keveredett.

Az ügy az oltásellenes csoportoknak is újabb munícióval szolgált, főleg azok után, hogy a világsztárnak korábban több oltásszkeptikus kijelentése is volt.

A sportoló ügyvédei vasárnap délután kommentár nélkül hagyták el a szövetségi bíróság épületét,

miután a döntés ellen már nem lehetett fellebbezni.

Ajánljuk még