logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megvan az ítélet Djokovic ügyében, kiderült, megdöntheti-e rekordját az Australian Openen a világelső teniszező

A címvédő és világelső szerb Novak Djokovic az ausztrál szövetségi bíróság vasárnapi ítélete értelmében nem indulhat el a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A másfél hete tartó procedúra lezárásaként James Allsop elöljáró bíró helyi idő szerint vasárnap késő délután jelentette be, hogy a bevándorlási hatóságnál, majd a bíróság előtt történt meghallgatás nyomán elutasították a 34 éves sztár fellebbezését, melyet vízumának bevonása ellen nyújtott be. Ez vélhetően azzal jár, hogy Djokovic – aki nem rendelkezik koronavírus elleni oltással – három évig nem léphet be az országba.

A bíróság döntése egyben azt is jelenti, hogy a szerb teniszcsillag egyelőre biztosan nem döntheti meg egyelőre biztosan nem szerzi meg a rekordot jelentő 21. Grand Slam-címét. Míg a szintén 20 trófeával rendelkező riválisai közül Rafael Nadal elindul az Australian Openen.

Ráadásul, ha Novak Djokovicot kiutasítják Ausztráliából, három évig nem térhet vissza korábbi kilenc győzelmének helyszínére.

Amíg az ügy húzódott, 127 másik teniszező várta, hogy megtudja, mikor játszik az Australian Openen. A Grand Slam-torna szervezői megelégelték a várakozást, és magyar idő szerint reggel 6 órakor bejelentették a hivatalos menetrendet.

Djokovic a menetrend szerint hétfő este 9-kor lépett volna pályára honfitársa, Miomir Kecmanovic ellen. A világelső kizárása a tornáról azonban azt jelenti, hogy a kiemeltek sorrendjének módosítása helyett egy szerencsés vesztes lép a helyére.


Pénteken, helyi idő szerint a délutáni órákban jött a hír, hogy másodszor is visszavonták Novak Djokovic vízumát.

Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter azzal indokolta a döntését, hogy az „egészségügyi okokból és a közrend védelme érdekében” született. Hangsúlyozta, hogy „a kormány határozottan elkötelezett Ausztrália határainak védelme mellett, különösen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben”.

Az ATP-világelső jogászai a bejelentést követően bírósági meghallgatáson egyeztettek az ausztrál hatóságokkal. A teniszező ügyvédei a döntést észszerűtlennek nevezték és bejelentették, hogy fellebbeznek.

Kapcsolódó tartalom

Novak Djokovic múlt szerdán érkezett Melbourne-be, hogy részt vegyen a tenisztornán. Azonban már a repülőtéren feltartóztatták a hatóságok és visszavonták a belépési engedélyét, majd egy kiutasítottak számára fenntartott hotelben szállásolták el.

A karantént csak hétfőn hagyhatta el, amikor egy bírósági döntés nyomán visszakapta a vízumát. Az ausztrál bevándorlásügyi miniszter most ezt a döntést bírálta felül.

Az ügy a korábban Djokovic javára döntő körzeti bíróságtól átkerült a központi szövetségi testülethez. A szerb teniszezőnek pedig szombat reggel nyolckor kellett megjelennie a bevándorlási hatóság előtt.

Az ausztrálok többsége egyetértett a vízum visszavonásával, mivel ők csak oltási igazolás birtokában utazhatnak külföldre és onnan haza. Sőt, még az ausztrál szövetségi államok között sem mozoghatnak szabadon, csak negatív vírusteszttel.

Sokan már azt sem értik, hogyan kaphatott előzetesen külön engedélyt a beutazásra a szerb teniszező.

Közben a melbourne-i verseny szervezői bejelentették, hogy a stadionok kapacitásának csak 50 százalékát használják ki és kötelező lesz a maszkviselés a koronavírus gyorsuló terjedése miatt. Victoria államban ugyanis csütörtökön több mint 37 ezer ember szervezetében mutatták ki a fertőzést.

Ajánljuk még