logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Folytatódik Djokovic kálváriája, nagy bajba került

Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter visszavonta a világelső szerb Novak Djokovic ausztráliai vízumát, ami azt jelenti, hogy a 34 éves teniszezőt kiutasíthatják az országból, és címvédőként nem indulhat el a jövő hétfőn kezdődő Australian Openen.

Hawke pénteken azzal indokolta a döntését, hogy az „egészségügyi és közrendi okokból” született, valamint a „közérdek ezt kívánja”.

A Morrison-kormány határozottan elkötelezett Ausztrália határainak védelme mellett, különösen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben” – jelentette ki a miniszter.

Ez a második alkalom, hogy Djokovic vízumát törölték. A húszszoros Grand Slam-tornagyőztes múlt szerdán érkezett Melbourne-be, de az ausztrál nyílt teniszbajnokságnak otthont adó Victoria állam hatósága megtagadta a belépést a játékostól, majd eldőlt, hogy nem kap vízumot, mert „nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy teljesítse a belépéshez szükséges előírásokat”.

A következő napokat egy lepukkant karanténszállóban töltötte, miközben ügyvédei bíróságra vitték az ügyet, ahol feltárták, hogy Djokovic november közepén megkapta a beutazáshoz szükséges vízumot, december 30-án pedig az orvosi mentességről szóló igazolást is. Utóbbit annak alapján, hogy december 16-án pozitív tesztet szolgáltatott.

Ezt követően az ausztrál szövetségi bíróság hétfőn hatályon kívül helyezte a szerb világelső vízumának törléséről szóló kormányzati döntést, ezzel véget vetve a rendőri őrizetbe vételének.

Kapcsolódó tartalom

A tárgyaláson Anthony Kelly körzeti bíró megjegyezte, hogy Djokovic a repülőtéren a tisztviselők rendelkezésére bocsátotta az ausztrál nyílt teniszbajnokságot szervező Tennis Australia által kapott orvosi felmentést, valamint két orvosi igazolást – számolt be róla a Fox News.

Mi mást tehetett volna még ez az ember?” – tette fel a kérdést.

Úgy tűnik Djokovicnak ismét a bíróságon kell győzelmet aratnia, ha meg akarja védeni címét az Australian Openen.

Ha mégis törlik a vízumát, és kitoloncolják, a szerb teniszcsillag három évig nem léphet majd az ország területére.

A világelsőnek nagy szüksége lenne a részvételre a jövő hétfőn kezdődő Australian Openen, hiszen már csak egy hajszál választja el attól, hogy ő legyen a férfi tenisz történetének legsikeresebb játékosa.

Ajánljuk még